Folytatódik a lakosság kimenekítése Kazahsztán és Oroszország árvíz sújtotta területeiről

aradas k

Már több mint 111 000 embert menekítettek ki Kazahsztánban a márciusban kezdődött áradások miatt – közölte hétfőn a rendkívüli helyzetek minisztériuma.

Bár majdnem 12 000 ember visszatérhetett otthonába, csaknem 5000 ház még mindig víz alatt áll – mondta a minisztérium szóvivője sajtótájékoztatóján. Csak vasárnap 4500 embert kellett evakuálni a kazah-orosz határ mentén lévő Petropavl (Petropavlovszk) városából.

Oroszországban vasárnap több mint 7000 embert evakuáltak. Az orenburgi, szamarai, kurgani és omszki területen több ezer lakóépületet öntött el az ár, és további több ezer ház van veszélyben. Kurgan város területén a Tobol folyó vízszintje 6,31 méterre emelkedett. Felszólították az embereket, hogy azonnal hagyják el a várost. Az orenburgi területen, ahol a legsúlyosabb az árvízhelyzet, folytatódik a lakosság kimenekítése a leginkább veszélyeztetett területekről: eddig már 16 547 embert evakuáltak, köztük 4648 gyereket. Kurgan régióban 12 782 lakost menekítettek ki a már elárasztott és a veszélyeztetett területekről a kormányzó sajtóirodájának közlése szerint. A régióban 1300 embert oltottak be hepatitisz ellen.

Az Oroszországi Föderáció régiói több mint ezer tonna ivóvizet, továbbá ágyakat, matracokat, takarókat, hálózsákokat, élelmiszert, orvosságot és más létfontosságú humanitárius segítséget küldtek az orenburgi területen fekvő, árvíz sújtotta Orszk városába - közölte a helyi adminisztráció a Telegramon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?