Felfüggesztette működését a Novaja Gazeta a "különleges hadművelet" befejezéséig

újság illusztráció

Felfüggesztette működését a Novaja Gazeta című független orosz lap az ukrajnai háború befejezéséig - közölte a szerkesztőség hétfőn a Telegramon.

"Újabb figyelmeztetést kaptunk a Roszkomnadzortól (az orosz tömegtájékoztatási és távközlési felügyelettől). Ezt követően felfüggesztjük az újság online és papír alapú változatát, közösségimédia-tevékenységét +az Ukrajna területén zajló különleges hadművelet+ befejezéséig" - áll a szerkesztőség közleményében.

A lap főszerkesztője, Dmitrij Muratov, a 2021-es Nobel-békedíj társ-kitüntetettje a TASZSZ állami hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette, hogy a szerkesztőség munkatársai a felfüggesztés idején új műfajokon, termékeken és projekteken fognak gondolkodni. Egy másik, az olvasókhoz szánt üzenetükben Muratov és kollégái azt írták, hogy nehéz volt a tevékenységük leállítása mellett dönteniük, de nem volt más választásuk.

A Roszkomnadzor hétfőn másodszor részesítette írásbeli figyelmeztetésben a Novaja Gazeta szerkesztőségét és alapítóját. A hatóság szerint az újság honlapján olyan anyag jelent meg, amely az előírt megjelölés nélkül tett említést egy, "a külföldi ügynöki feladatokat ellátó nonprofit szervezetek nyilvántartásában szereplő szervezetről". Az első ilyen figyelmeztetést a Roszkomnadzor március 22-én adta ki a Novaja Gazeta számára, amelynek nyomán a kifogásolt anyagot eltávolította.

Az Ukrajna elleni háború kezdete, vagyis február 24. óta a korábbinál is nagyobb nyomás nehezedik az orosz hivatalos fősodorhoz nem tartozó, a Kreml politikáját bíráló médiumokra. A hónap elején betiltották az Eho Moszkvi rádióállomást és a Dozsgy online televíziót, emellett blokkolták a hozzáférést több orosz nyelvű szolgálattal rendelkező külföldi állami műsorszolgáltató, így a BBC, az Amerika Hangja, valamint a Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió honlapjához.  Hétfőn az orosz igazságügyi minisztérium a német Deutsche Wellét is felvette a külföldi ügynöknek minősített médiaszervezetek listájára.

A Roszkomnadzor vasárnap megakadályozta, hogy a Kommerszant, a Novaja Gazeta és a Dozsgy leközölhesse az első interjút, amelyet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a háború kezdete óta az orosz médiának adott. Az anyag csak a Lettországban szerkesztett Meduza hírportálon jelent meg.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn azt állította, hogy Moszkva "nem fél" nyilvánosságra hozni Zelenszkij interjúját, amelyet a Roszkomnadzor szerinte abból a szempontból ellenőriz, hogy megfelel-e az orosz jogszabályoknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?