Észak-Korea és Kína a kétoldalú kapcsolatok megerősítéséről állapodott meg

Kína és Észak-Korea magas rangú tisztviselői megállapodtak a kétoldalú kapcsolatok és a két nemzet barátságának megerősítéséről azon a pekingi találkozón, amelyet a diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulója alkalmából tartottak – közölte a kínai kormány pénteken.

A kormányzó Koreai Munkapárt nemzetközi osztályának igazgatója, Kim Szongnam által vezetett észak-koreai delegációt Vang Hu-ning, a Kínai Kommunista Párt (KKP) negyedik legrangosabb vezetője fogadta csütörtökön a kínai fővárosban, ahol Kim a KKP nemzetközi kapcsolattartási osztályának vezetőjével, Liu Csian-csaóval is találkozott.

Kim kijelentette, hogy a két ország kapcsolatai révén és a két nemzet vezetőinek segítségével „új fejezet nyílt a történelemben”, és ez az év a „kínai-észak-koreai barátság esztendeje”.

A találkozón Vang elmondta, hogy Kína kész együttműködni Észak-Koreával a kétoldalú barátság előmozdítása, a kettejük közti egység és az együttműködés elmélyítése, a stratégiai kommunikáció erősítése, valamint a békés és stabil külső környezet közös megteremtése érdekében.

Kínai közlés szerint Liu Csian-csao szintén „mélyreható eszmecserét folytatott a pártok közötti párbeszéd erősítéséről és a baráti együttműködési kapcsolatok fejlesztéséről” Kim Szongnammal.

A Kim Szongnam vezette küldöttség egy három országot érintő diplomáciai körút részeként látogatott el Pekingbe, Kínából Vietnamba és Laoszba utaznak tovább – közölte a KCNA észak-koreai állami hírügynökség.

A két ország között a koronavírus-járvány idején bevezetett korlátozások miatti többéves szünet után tavaly állították vissza a magas szintű személyes kapcsolattartást. Hszi Csin-ping kínai elnök novemberben azt hangsúlyozta, hogy együttműködnek Észak-Koreával a regionális és globális béke, stabilitás és jólét érdekében, az év elején pedig a két vezető – egyebek között a diplomáciai kapcsolatfelvétel évfordulójának apropóján – szorosabb kapcsolatokat ígért a két ország között.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?