Erős földrengés rázta meg Pakisztánt és Afganisztánt, többen meghaltak

földrengés Pakisztán

Erős földrengés rázta meg kedden este Pakisztánt és Afganisztánt, a katasztrófában többen meghaltak.

A pakisztáni fővárosban, Iszlámábádban végzett mérések alapján 6,8-as erősségűre tették a földmozgás erejét, míg az amerikai földtani intézet (USGS) mérései szerint 6,5-ös erősségű volt, epicentruma pedig az észak-afganisztáni Badahsán tartományban volt, 40 kilométerre délkeletre Dzsurm településtől és 187,6 kilométeres mélységben.

Pakisztán északnyugati részén, Haibár-Pahtunhva tartományban kilencen meghaltak és harmincan megsérültek a földrengésben a helyi katasztrófavédelem szerint. Az észak-pakisztáni Szvat körzetéből, ahol a kórházak vészhelyzetet rendeltek el, 150 sérültről érkezett jelentés. A kelet-afganisztáni Lagmán tartományból eddig két halottról adtak hírt.

Az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Központ (EMSC) szerint a földlökéseket ezer kilométeres körzetben érezték Pakisztán, Üzbegisztán, Tádzsikisztán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Afganisztán, Türkmenisztán területén, de még az indiai fővárosban, Újdelhiben is. Muzaffarábádban, Kasmír pakisztáni ellenőrzés alatt álló részének székhelyén – ahol 2005-ben egy földrengés több mint 80 ezer életet követelt – szemtanúk beszámolói szerint rémült emberek rohantak az utcákra, sokan közülük a szent szövegekből idéztek.

A Hindukus hegység térségében, az arábiai, indiai és eurázsiai tektonikus lemezek találkozásánál gyakoriak a pusztító földrengések. 2022 nyarán az afgán-pakisztáni határtérségben több mint ezren vesztették életüket egy földrengésben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?