Egyházi nyitást sürgetett Ferenc pápa a pünkösdi szentmisén

Vatikánváros |

<p>A mai ember és egyház életének megváltoztatását sürgette vasárnap Ferenc pápa a hívőkkel teli római Szent Péter téren bemutatott pünkösdi szentmisén.</p>

 

Bátor fordulatot, a mai ember bátor szemléletváltását és az egyház "nyitását" szorgalmazta homíliájában Ferenc pápa a több száz bíborossal, püspökkel és pappal koncelebrált szertartáson. A pápa az önmagába bezárkózó egyházat veszélyesnek nevezte, hangsúlyozva, hogy ha az egyház elveszíti befogadó képességét, a hívők párhuzamos utakat keresnek.  "Félünk az újdonságtól, akkor érezzük magunkat biztonságban, ha mindent ellenőrzés alatt tartunk…, Istent is csak egy bizonyos pontig követjük, itt is félünk új utakat követni, félünk kilépni korlátolt, bezárt, egoista világunkból" - fogalmazott a pápa az emberre és az egyházra is utalva. A katolikus egyházfő ugyanakkor hozzátette, kizárólag az "egyház vezet Krisztushoz". A pünkösdi szentmisén résztvevő egyházi mozgalmakat, katolikus csoportokat arra szólította fel, hogy püspökeik útmutatását kövessék. Hangsúlyozta, hogy az újdonság nemcsak az unalom elűzésére szolgál, ahogyan a mai ember gondolja, és az egyház egysége sem egyformaságot, a különbségek felszámolását, hanem összhangot jelent. A Szentlélek ünnepén az egyházfő egy vitorláshoz hasonlította az emberi lelket, amelynek vásznát a Szentlélek fújja teli széllel. A szentszéki sajtóközpont szerint több mint 200 ezren vettek részt a misén. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?