Bosszúvágy hajtotta a manchesteri robbantót

<div>Bosszúvágy hajtotta Salman Abedit, a manchesteri robbantás elkövetőjét, mert egy líbiai származási barátját megkéselték Manchesterben 2016-ban.</div>

Az AFP francia hírügynökséggel ezt a család egyik barátja közölte. Salman Abedi maga is meghalt a 22 halálos áldozatot követelő és 59 embert megsebesítő támadásban. A merénylet elkövetését az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára. Az elkövető apja, Ramadan Abedi, akit szerdán vettek őrizetben Tripoliban, Líbia fővárosában, az 1990-es években aktív Líbiai Iszlám Harci Csoport (LIFG) tagja volt egy líbiai biztonsági vezető szerint.  A család barátja – aki nevének elhallgatását kérte – elmondta, hogy Salman Abedi egyik barátja azután halt meg, hogy brit fiatalok 2016 májusában Manchesterben megkéselték. „Az incidens feldühítette a Manchesterben élő fiatal líbiaiakat, főként Salmant, aki kijelentette: bosszút áll” – tette hozzá. „Igyekeztünk megnyugtatni a negyedben lakó fiatalokat, akik muzulmánként maguk is célpontnak érezték magukat, de úgy tűnik, Salman nem feledkezett meg az incidensről. Személyesen beszéltem vele, és igyekeztem meggyőzni arról, hogy közönséges bűncselekmény történt” – tette hozzá. A brit média szerint Abdul Wahab Hafidahot, Abedi barátját fiatalok egy csoportja üldözőbe vette és megölte Manchesterben. Perük jelenleg is tart.  Abedi apja a líbiai titkosszolgálatok szóvivője szerint a Moammer Kadhafi líbiai vezető rendszerével szemben álló LIFG tagja volt. Ramadan Abedi Nagy-Britanniába menekült, majd 2011-ben visszatért Líbiába, hogy a Kadhafi ellen lázadók oldalán harcoljon. Kadhafi bukása és meggyilkolása után Abedi a tripoli rendőrségnél töltött be felelős posztot. A LIFG-nek – amelynek megalapítását 1995-ben jelentették be –, egyetlen célja volt Kadhafi megdöntése. A biztonsági erők könyörtelen harcot indítottak a tagjai ellen, akik külföldre menekültek. A LIFG feltehetőn az al-Kaida terrorszervezettel is kapcsolatot tart, és több tagja csatlakozott az al-Kaidához.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?