Barack Obama amerikai elnök ellátogat Hirosimába

Washington |

<p>Barack Obama amerikai elnök még ebben a hónapban ellátogat Hirosimába, hogy lerója tiszteletét az atomtámadás áldozatai előtt - jelentette be kedden a Fehér Ház.</p>

Obama az első hivatalban lévő amerikai elnök, aki felkeresi az amerikai atomtámadás sújtotta japán várost.  A bejelentést a washingtoni Fehér Ház megerősítette egy nyilatkozatban, amely szerint Obama ebben a hónapban, Abe Sindzó japán kormányfő oldalán egy már betervezett út során látogat el a városba. A sajtóban a május 27-i dátumot emlegetik.    Obama a látogatással "kihangsúlyozza elkötelezettségét az atomfegyver nélküli békés és biztonságos világ létrehozását célzó törekvése mellett" - közölte Josh Earnest szóvivő.    Az elnöki látogatást már korábban, széles körben előre jelezték különféle források. A Fehér Ház a találgatásokra válaszolva kizárta, hogy Obama bocsánatot kér az 1945. augusztus 6-i atomtámadásért, amelynek mintegy 140 ezer halálos áldozata volt.    A bejelentés után Ben Rhodes helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó leszögezte, hogy az elnök "nem fogja felülvizsgálni az atombomba második világháborús bevetéséről szóló döntést. Ehelyett előre tekintő, a közös jövőnkről szóló elképzelésre tesz ajánlatot".     Tokióban Abe újságíróknak nyilatkozva azt mondta: reméli, hogy az alkalom lehetőséget ad az Egyesült Államoknak és Japánnak, hogy közösen adózzon kegyelettel az áldozatok emlékének".     Egy kedden közzétett japán televíziós közvélemény-kutatás szerint a japánok 70 százaléka szeretné, ha az amerikai elnök felkeresné Hirosimát.     Obama Japánban a "hetek" gazdasági csoportjának csúcstalálkozóján vesz részt, és egyhetes ázsiai útja során előzőleg ellátogat Vietnamba is.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?