Az uniós bíróság elutasította Románia fellebbezését a Minority SafePack uniós nyilvántartásba vétele ellen

Európai Unió Bírósága

Az Európai Unió Bírósága elutasította Romániának a Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezés részleges nyilvántartásba vételét jóváhagyó európai bizottsági döntés miatt benyújtott fellebbezését – erről az Európai Unió luxemburgi székhelyű bírósága tájékoztatott csütörtökön.

Az Európai Bizottság 2017. március 29-i határozatával vette részlegesen nyilvántartásba a Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezést, Románia pedig 2017 júniusának végén a határozat megsemmisítése iránti keresetet terjesztett elő.

Az Európai Unió Törvényszéke 2019. szeptember 24-i határozatával Románia keresetét elutasította. Románia fellebbezést nyújtott be, amit az uniós bíróság másodfokon meghozott, csütörtökön kihirdetett ítéletében ismételten elutasított és helybenhagyta a törvényszék korábbi döntését, valamint az uniós bizottságnak a kezdeményezés nyilvántartásba vételéről szóló határozatát.

A Minority SafePack nevű kezdeményezés arra irányul, hogy felkérje az Európai Uniót a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozók védelmének javítására, valamint az Unió kulturális és nyelvi sokszínűségének megerősítésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?