Az Iszlám Állam támogatói amerikai katonai Twitter- és YouTube-fiókot törtek fel

Washington |

<p>Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet nevében fellépő hackerek törték fel hétfőn az amerikai hadsereg közel-keleti és a közép-ázsiai térségért felelős Középső Parancsnokságának (CENTCOM) Twitter- és YouTube-fiókját.</p>

Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője kijelentette, hogy a behatolás mértékét egyelőre vizsgálják. A CENTCOM mindkét érintett közösségimédia-szolgáltatását felfüggesztették.    CENTCOM Twitter-oldalán egy időre, annak lekapcsolásáig katonainak látszó iratok jelentek meg, amelyek katonai vezetők címét és telefonszámát, valamint olyan felvételeket is tartalmaztak, amelyek állítólag kínai és észak-koreai katonai állásokról készültek. A Pentagon egy tisztségviselője szerint az ügy kínos, de nem jelent biztonsági kockázatot.    "Allah, a legkönyörületesebb és legirgalmasabb nevében a KiberKalifátus folytatja a KiberDzsihádot" - jelent meg egyebek között a CENTCOM Twitter-oldalán.    A hackerek arra figyelmeztették az amerikai katonákat, hogy "nézzenek a hátuk mögé", a CENTCOM videói közé pedig két IÁ-anyagot töltöttek fel.    A CENTCOM volt az iraki és az afganisztáni hadműveletekért felelős amerikai parancsnokság, amely jelenleg az IÁ állásai ellen Irakban és Szíriában folytatott légicsapásokat irányítja.    A hackertámadás éppen azon a napon történt, amikor Barack Obama elnök új javaslatokat terjesztett elő az internetes csalás elleni harccal és a digitális magánszféra védelmével kapcsolatban. Az elnök a Szövetségi Kereskedelmi Bizottságban elmondott beszédében egyebek között rámutatott, hogy a közelmúltban végrehajtott online betörések során kibernetikai bűnözők mintegy 100 millió amerikai személyes adataihoz fértek hozzá.    Obama előterjesztése értelmében a cégek felelősséggel tartoznak a fogyasztók adatainak ellopása esetén. Az elnök javaslatot tett egy fogyasztói adatvédelmi törvényre is, amely lehetővé tenné annak ellenőrzését, hogy a vállalatok milyen adatokat próbálnak beszerezni az egyes személyekről és átláthatóbbá tenné a cégek ez irányú tevékenységét.     Az elnök egyúttal közölte, hogy 75 amerikai nagyvállalat, köztük J.P. Morgan Chase & Co., a Bank of America, az Apple, a Microsoft és a Houghton Mifflin Harcourt önkéntes lépéseket tett ügyfeleik, köztük a diákok adatainak biztonsága érdekében.   A kibernetikai biztonság ügye sajtóértesülések szerint nagy hangsúlyt kap majd az elnöknek az unió helyzetéről január 20-án elmondandó éves beszédében is. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?