Az amerikai erők végeztek az Iszlám Állam egyik parancsnokával

Az amerikai erők végeztek az Iszlám Állam egyik parancsnokával

Az amerikai erők végeztek az Iszlám Állam terrorszervezet egyik magas rangú parancsnokával Szíria északnyugati részén – jelentette be a az Egyesült Államok közel-keleti és közép-ázsiai műveleteit irányító Középső Parancsnokság (Centcom) kedden.

A tájékoztatás szerint Hálid Ájid Ahmed al-Dzsabúri egy hétfői dróncsapásban vesztette életét, az akciónak nem voltak civil áldozatai.

Dzsabúri volt a terrorszervezeten belül az európai merényletek megszervezéséért felelős parancsnok – áll a közleményben, melyben hozzáteszik, hogy a parancsnok halála vélhetően egy időre megbénítja a külföldi merényletekkel foglalkozó csoportot.

Az Iszlám Állam 2014 nyarán hatalmas területeket vont ellenőrzése alá Szíriában és a szomszédos Irakban. A terroristák többévnyi vérontást követően a Washington vezette nemzetközi koalíciónak köszönhetően 2019 márciusában katonai vereséget szenvedtek Szíriában is. A szélsőségesek Szíria sivatagos, nehezen megközelíthető és gyéren lakott részébe szorultak vissza, ahonnan kiindulva gerillahadviselést folytatnak, valamint merényleteket követnek el.

Az amerikai erők az utóbbi években folytatták támadásaikat az al-Kaida és az Iszlám Állam dzsihadistái és rejtekhelyei ellen Szíria északnyugati részén.

A légicsapások az al-Kaida terrorszervezetből kinőtt Hurász ad-Dín (A vallás őrzői) nevű csoport több tagjával is végeztek a lázadók ellenőrizte Idlíb tartományban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?