Atomtámadással fenyeget Kim Dzsong Un

Kim Dzsong Un

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető gratulált a közelmúltban tartott interkontinentális ballisztikusrakéta-kísérletben részt vevő katonáknak, és közölte: Phenjan nem fog habozni, hogy atomtámadást indítson, ha ellenségei „nukleáris fegyverekkel provokálják” – jelentette csütörtökön az észak-koreai állami média.

Észak-Korea hétfőn indított egy interkontinentális ballisztikus rakétát a Japán-tenger felé, alig egy nappal azután, hogy egy rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát is kilőtt. A kísérletben részt vevő katonákat a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának székházába hívták meg.

Kim Jo Dzsong, Kim Dzsong Un nővére közben az észak-koreai állami hírügynökség közlése szerint külön közleményben bírálta az Egyesült Államokat és szövetségeseit, amiért hadgyakorlataikkal – amelyeket „egy invázió általános előkészületeinek” nevezett – növelik a feszültséget a térségben.

A nyilatkozatban Kim Jo Dzsong határozottan elítélte, hogy kedden összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy megtárgyalja az észak-koreai rakétakísérleteket. Mint hangsúlyozta, a rakétakísérletekkel az ország védelmét akarják biztosítani.

Az ENSZ BT keddi ülésén nem született határozat. A tanács 2018 óta nem hozott konkrét intézkedéseket Phenjan ellen az ENSZ határozatainak megsértése miatt, mert a vétójoggal rendelkező állandó tagok közül Kína és Oroszország támogatja Észak-Koreát.

A japán, amerikai és dél-koreai külügyminiszer azonban csütörtökön közös nyilatkozatban ítélte el Phenjan ballisztikusrakéta-kísérleteit, amelyek közleményük szerint „súlyos fenyegetést” jelentenek a regionális és nemzetközi békére és biztonságra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?