Aláírta a katatörvényt Novák Katalin

novák katalin
Budapest |

Magyarország köztársasági elnöke szignózta azt a törvényt, amely ellen Budapesten napok óta tízezrek tüntetnek.

Novák Katalin a közösségi hálón azt írta, „alaposan megvizsgálta és megfontolta” az elfogadott törvényt, és nem talált olyan okokat, amelyek miatt alkotmánybírósághoz kellett volna fordulnia – adta hírül a 444.

Hozzátette: a törvényhozói szándék, a változtatás célja aligha vitatható.

Érzékelem ugyanakkor a felháborodást. Azt, hogy sokak számára nehézséget jelent majd az új helyzethez való gyors alkalmazkodás. Megértem, hogy kérdéseik vannak. Helyesebb lett volna, ha a módosításokról érdemi egyeztetés után születik döntés. Gyors változtatás esetén is elvárható, hogy a Kormány megfelelően segítse az érintetteket

– mondta.

A katatörvény módosításával a katázók ezentúl nem adhatnak számlát cégeknek, ez a változtatás pedig a mintegy 400 ezer katázó háromnegyedét kizárja az adónemből. A katával kapcsolatban korábban több probléma is felmerült, így sok cég rejtett foglalkoztatásként használta azt – írta a Telex.

Tartalmán kívül sokan azt kritizálták, hogy az új törvény már szeptember elsejétől életbe lép, így előfordulhat, hogy az érintettek nem találnak időben könyvelőt, és nem tudják határidőre teljesíteni a hivatali teendőket.

(444, telex)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?