Afganisztán több tartományában is tüntetések voltak nőnap alkalmából

Afganisztán

Afganisztán több tartományában is tüntetések voltak a nemzetközi nőnap alkalmából pénteken, miközben a hatóságok igyekeztek megakadályozni, hogy a kis csoportokban gyülekező nők megmozdulásai utcai felvonulásba torkollhassanak.

Az afgán nők érdekképviseletét ellátó jogvédő mozgalom közlése szerint a tüntetők a női jogokat korlátozó intézkedések visszavonását követelték, Tahár tartományban pedig olyan fényképeket hoztak nyilvánosságra amelyeken „jogok, igazság, szabadság” felirattal ellátott papírlapokat tart az arca előtt hét nő; a Balh tartományban tüntető nők tábláin és zászlóin pedig a „ne adjatok esélyt a táliboknak”, és a „mentsétek meg az afgán nőket” feliratok voltak láthatóak.

Csütörtökön az ország északi részén fekvő nagyvárosban, Mazari Sarifban mintegy 20 nő vett részt azon az afgán vakok egyesületének szervezésében létrejött megmozduláson, amelyen a nők oktatáshoz való jogának az elismerését követelték. Az egyik neve elhallgatását kérő tüntető azt mondta, „az iszlám vallás nem tiltja a nők munkához és oktatáshoz való jogát, márpedig az emberiség egyik felét a nők teszik ki”.

Az ENSZ afganisztáni missziója pénteken arra szólította fel a tálibokat, hogy vonják vissza a nők jogait korlátozó intézkedéseit.

2021 augusztusi hatalomra kerülésük óta a tálibok folyamatosan korlátozzák a női jogokat: először azt tiltották meg, hogy az afgán nők középiskolába és egyetemre járhassanak, majd a közalkalmazotti szférából részben, a közparkokból, a fürdőkből és az edzőtermekből pedig teljesen kizárták őket. Később azt is bevezették, hogy az utcára kilépve a saría előírásainak megfelelően, azaz testüket teljesen eltakarva kell öltözködniük, amit az ENSZ „apartheid intézkedések” sorozataként minősített.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?