A salvadori elnök börtönt építene a fehérgalléros bűnözőknek

Nayib Bukele

Fehérgalléros börtön építésére tett ígéretet helyi idő szerint csütörtökön a salvadori elnök, a tervek szerint a létesítményben a korrupció miatt elítélteket tartanák fogva.

„Az állam minden erejével harcolt a bűnbandák ellen, így a korrupció ellen is totális harcot indítunk. Börtönt építettünk a terroristáknak, így börtönt fogunk a korruptaknak is” – szögezte le Nayib Bukele beiktatásának ötödik évfordulóján elmondott beszédében.

Az államfő hozzátette: felveszik a küzdelmet „a fehérnyakkendős bűnözők ellen, de csakis a törvény adta kereteken belül”.

Beszéde további részében Bukele bejelentette, költségvetési okok miatt az eddigi 262 megyéből 44 körzetet csinálnak, jóllehet a döntést még jóvá kell hagynia a törvényhozásnak.

Elmondta azt is, hogy az ország egyik korábbi elnöke, a Salvador államfői tisztségét 1989-től 1994-ig betöltő Alfredo Cristiani rezidenciáját átkutatták a hatóságok.

Cristianit több mint egy éve tartóztatták le azzal a váddal, hogy a nyolcvanas években dúló polgárháborúban segített eltusolni öt spanyol és egy salvadori jezsuita szerzetes, valamint két segítőjük meggyilkolásának ügyét.

A latin-amerikai országban a héten emellett távollétében 14 év börtönbüntetésre ítélték a bűnözői csoportokkal való kapcsolattartással és hivatali kötelességei megszegésével vádolt Mauricio Funes volt elnököt, egykori védelmi miniszterét, David Munguía Payést pedig 18 év szabadságvesztéssel sújtották.

Bukele tavaly márciusban hirdetett „háborút" a bandák ellen a rendkívül rossz közbiztonságáról hírhedt közép-amerikai országban. A kormány továbbá a korábbi kilencről negyvenöt év szabadságvesztésre szigorította a bűnszervezetben elkövetett bűncselekmények büntetési tételét, a bandák nyilatkozatait közlő újságírókat pedig tizenöt évig terjedő börtön fenyegeti.

Emberi jogi szervezetek többször bírálták a hatóságok fellépését, valamint a börtönök túlzsúfoltságát is, a San Salvador-i kormány azonban január elején bejelentette, hogy az országban a szigorú intézkedések nyomán tavaly 56,8 százalékkal esett vissza a gyilkosságok száma.

Bukele elnöki mandátuma jövőre lejár, és jóllehet az ország örvényei szerint nem indulhat újra, egy nemrég közzétett felmérés szerint a lakosság 70 százaléka őt látná szívesen újra az államfői székben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?