A Nemzetközi Bíróság arra kötelezte Izraelt, hogy engedélyezzen több segélyszállítmányt a Gázai övezetbe

izraeli-palesztin konfliktus

A Nemzetközi Bíróság (ICJ) arra kötelezte Izraelt, hogy haladéktalanul engedélyezze jelentősen több humanitárius segély szállítását a Gázai övezetbe – közölte csütörtökön a hágai székhelyű testület.

Végzésében a bíróság megállapította, hogy január vége óta a Gázai övezetben élő palesztinok katasztrofális életkörülményei tovább romlottak, különösen az élelmiszerek és egyéb alapvető szükségletek megvonása miatt.

A testület felhívta a figyelmet, hogy a Gázai övezetben éhínség kezd kialakulni. Kötelező erejű rendelkezésében felszólította Izraelt, hogy tegyen meg minden szükséges és hatékony intézkedést annak érdekében, hogy az alapvető szolgáltatások és a humanitárius segítségnyújtás elérhetővé váljék a terület lakossága számára, többek között több szárazföldi határátkelő megnyitásával.

„Izraelnek szorosan együtt kell működnie az ENSZ-szel a segélyek eljuttatása érdekében” – szólított fel a bíróság. A létfontosságú segélyszállítmányok magukban foglalják a vizet, az áramgenerátorokat, a ruházatot és a sátrakat is.

A testület emellett arra is figyelmeztetett, hogy a népirtás bűntettének megelőzéséről és büntetéséről szóló egyezmény értelmében az izraeli hadsereg nem követhet el olyan cselekményeket, amelyek a gázai palesztinok mint védett csoport jogainak megsértését jelentik. Ez magába foglalja az alapvető segélyszállítmányokhoz való hozzáférés megakadályozását is.

Az ICJ Dél-Afrika kérelmére válaszolt az Izrael ellen folyamatban lévő népirtási eljárásban.

Január végén a bíróság már egyszer sürgősségi intézkedéseket rendelt el Izrael számára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?