A libanoni robbanások áldozatai között nincs szlovák állampolgár

libanoni robbanás

Az eddigi információk szerint a Libanon fővárosában, Bejrútban történt nagy erejű robbanások áldozatai vagy sérültjei között nincs szlovák állampolgár. Ezt Juraj Tomaga, a Szlovák Kül- és Európai Ügyek Minisztériuma sajtóosztályának igazgatója közölte a TASR hírügynökséggel szerdán.

Tomaga elmondása szerint a robbanások okozta lökéshullám egy olyan épületet is megrongált, amelyben a szlovák külképviseleti iroda bérel helyiségeket. A keletkezett kárt egyelőre nem lehet felmérni, mivel az épület biztonsági okokból megközelíthetetlen.

Ivan Korčok szlovák külügyminiszter az eset kapcsán részvéttáviratot küldött libanoni kollégájának, Charbel Vahbának. Egyben arról tájékoztatta a libanoni hatóságokat, hogy Szlovákia kész segítséget nyújtani. Ebben az ügyben szerda délután egyeztet a belügyminiszterrel. Libanon az európai Közös Veszélyhelyzeti Kommunikációs és Tájékoztatási Rendszeren (CECIS) keresztül kért sürgős humanitárius segítséget.

A libanoni egészségügyi miniszter által közölt legfrissebb adatok szerint a keddi robbanások következtében legalább 78 ember meghalt, és mintegy négyezren megsérültek. Tetemes károk keletkeztek, főleg a kikötő környékén. A ledőlt épületek romjai között tovább keresik az áldozatokat, a számuk így feltehetőleg nőni fog.

Bejrútot a robbanásokat követően katasztrófaövezetté nyilvánították. Michel Aoun libanoni elnök javasolta a kéthetes szükségállapot kihirdetését. Egyelőre nem tudni, mi okozta a detonációt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?