„Szüleim az egész falu pedagógusai voltak”

Tisztelt szerkesztőség! 

Sokáig gondolkodtam, írjak-e én is egykori szerető tanítómról, tanítónőmről. Aztán rászántam magam, és úgy döntöttem, leírom, kik is voltak ők. Mellékelve küldök néhány fényképet, lehet, hogy valaki még felismeri magát, és visszaemlékezik. 

Sz. Márta, Tornalja 

Én már a kenyerem javát megettem, túl vagyok a nyolcvanadik születésnapomon. Negyven évet töltöttem el a kis óvodás gyerekek között. Ugyanebben a faluban voltak pedagógusok a szüleim is, Szecsányi Károly és felesége, született Balogh Mária. Ők már rég az örök álmukat alusszák Borzován, a temetőkertben. Olyan régen nincsenek az élők sorában, hogy kevesen emlékeznek már rájuk. Aki mégis emlékszik, szeretettel emlegeti őket. Egyre kevesebben vannak. Bárki kérte, szívesen segítettek, főleg édesapám, aki három nyelven is beszélt.  

Abban a szerencsés helyzetben voltam tehát, hogy kedves tanítómestereim a szüleim voltak. Nekik köszönhetem, hogy én is a pedagógusi pályát választottam életcélomnak. Belém nevelték a könyv és az olvasás szeretetét. Visszamenőleg a nagyszüleim is pedagógusok voltak, mindkét ágról. Pedagógus családba születtem tehát, jómagam szintén követve a példájukat.  

Falun éltünk, így szüleim az egész falu pedagógusai voltak. Felneveltek több nemzedéket a faluban, és tanáccsal látták el az embereket, akik hozzájuk fordultak.  

Ha visszagondolok, még most is érzem a tantermünk illatát, vagy a grafitceruzákét. A Micsurin kertben eltöltött kirándulásokat, táborozást, szalonnasütést. Édesapám minden gyereket szeretett, és úgy nevelte őket, hogy igaz ember legyen belőlünk. Sokszor megkaptam az intelmeit is. Hogy ő nem csak engem, hanem egy sereg gyereket tanít! – mondta, amikor többször is kimentem a táblához ezzel-azzal. Soha nem felejtem azt a mondását, hogy: A tudás és a szeretet a legnagyobb érték az életben! 

Azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen, aki szeretettel emlékszik még egykori tanítómestereire.