Az ember tragédiája írójának, Madách Imrének nem sok személyes tárgya maradt fenn. Ezek közül azt a néhány érdekes darabot – a család és a leszármazottak után megmaradó apróságokat – gyűjtötte egybe és mutatta be március 26-án, Az ember tragédiája befejezésének 165. évfordulóján a Szlovák Nemzeti Múzeum – Szlovákia Magyar Kultúra Múzeuma Alsósztregován.
Apróságok, személyes tárgyak, érdekességek, az utókor emlékezete és hódolatának jelei. A kultusz részei ezek. Mozaikrészecskék egy olyan képhez, amelyből ha nem is tudható, legalább sejthető, hogy milyen volt ő maga? Ő, Madách Imre! Csak az írásaiból, a róla szóló hiteles életrajzokból lehet valamiféle, viszonylag értelmezhető képet alkotni arról, milyen ember is lehetett, hogy milyen tárgyakat szeretett használni vagy maga körül látni. Az olvasók, az utókor pedig minden apró morzsára kíváncsi.
Mi marad egy alkotó után?
Elsősorban a művei. Madách fő művének keltezéséről olyan pontos adataink vannak, amilyenek ritkán fordulnak elő az irodalomtörténetben. „Kezdtem 1859. febr. 17-én, végeztem 1860. márczius 26-án.” Eredeti, egyetlen autográf kézirata igazi kincs! Mivel Madách Imre életét az alkotásra tette fel, így a megörökölt hatezer holdnyi, családi vagyont se gyarapította, halála után gyermekei gyámja, Veres Gyula hozta helyre a gazdaságát. A kor szokásai szerint fiára, Aladárra szállt a vagyon, lányainak csak a köteles részt kellett kiadni. A birtokközpont Alsósztregova, egy ízlésesen berendezett kastély, amely ma Madách emlékmúzeuma. Sajnos eredeti berendezési tárgy egy sem maradt benne.
Madách személyes tárgyainak nagy részét, az ereklyéit még 1914-ben átadta a család a Magyar Nemzeti Múzeumnak, és ezek Budapest bombázásaikor el is pusztultak.
Néhány olyan bútor, amelyek létezéséréről 1938-ban még tudni lehetett – vagy azok a személyes tárgyak, amelyekről a családtagok 1923-ban beszéltek –, még valószínűleg valahol lappanganak. Ilyen például a kastély híres zöld szalonjának vélhetően empír stílusú berendezése, amelyet 1938-ban a leszármazottak kártyaadósságai miatt elárvereztek. Vagy ilyen lehet a Madách Jolán által 1923-ban említett aranyozott párbajpisztolykészlet és Madách Imre arany zsebórája. Ha ezeket nem is, de más érdekességeket sikerült egy szakmai nap bemutatójára egybegyűjteni.
Mi látható ma?
Ha igaz az alsósztregovai múzeumalapítók 1964-es állítása, akkor a szakmai napon Madách bronzból és rosenthal porcelánból készült tintatartóját láthatta a közönség, és mellette asztali Krisztus szobrocskáját, amelyet Rimaszombatban őriznek, vagy egy olyan oklevelet, amely Madách édesapjának füleki birtokviszonyaira utal. Füleken egy különleges kultuszt építő műtárgyat is őriznek, méghozzá egy olyan féldomborművet, amely Zichy Mihály Tragédia-illusztrációja alapján készült, sajátságos felfogásban. Anyaga gipsz, és a nagy mű utolsó mondatát idézi, ám közben eltér Zichy rajzától. Érdemes lenne ezzel a műtárggyal még foglalkozni. A Madách leszármazottak megőriztek egy imakönyvet, Alsósztregováról előkerült egy úgynevezett arany misekönyv, amelyről ismét csak keveset tudni.
A brazíliai Madách leszármazottak számos fényképet juttattak el a családi albumukból, ezek megkönnyítették a családtörténeti kutatást.
A szakmai napon olyan képeket is bemutattak, amelyek még Madách életében készültek. Ezeket a Besztercebányán élő utódok, a Pšanecký család bocsátotta a múzeum rendelkezésére. A fekete-fehér, műtermi fotók pontos meghatározása még várat magára, a képek keletkezésének idejét sem tudni pontosan, némely esetben csak azt tudni, hogy családtagokat ábrázolnak, de nem tudjuk, kiket. Biztosan meghatározhatóvá vált ezen a szakmai napon két olyan tárgy, amelyeket a Kékkői Múzeumban őriznek. Egy metszett üvegből és ezüstből készült, asztali olajos-ecetes készlet, és egy olyan festmény, amelyről már kiderült, hogy Madách Imre dédunokáját, Lázár Flórát, Lolát ábrázolja kislánykorában. Egy igazi különlegességet is láthatott a közönség, mégpedig egy 1863-as Az ember tragédiáját, amely a második kiadásból származik, és talán az egyetlen, a szerző személyes dedikációjával ellátott példány. Jelenleg a Somogy megyében élő Neisz család őrzi mint családi ereklyét. Jó volt látni azokat az akvarelleket, amelyeket Matzon Ákos, a Madách család másik ágának leszármazottja ajándékozott a múzeumnak. A képeket felmenője, III. Balogh Károly készítette. Az első Balogh Károly Madách Imre sógora volt, tragikus halála után az ő fiúgyermekét sajátjaként nevelte.
Mit hoz a jövő Alsósztregován?
Hogy ez a kastély mennyire fontos irodalomtörténeti emlékhely, s hogy mennyire fontos a Madách-kultusz ápolása és éltetése, ezt Praznovszky Mihály irodalomtörténész, a Madách-kutatás kiemelkedő alakja foglalta össze. Hangsúlyozta, hogy ezek a szakmai napon egybegyűjtött tárgyak apró, de fontos mozaikkockái a teljes Madách-képnek, amelynek még mindig vannak ismeretlen darabjai, apró, még fel nem derített részei. Feltettem a kérdést, hogy mit hoz a jövő Alsósztregován?
A pillanatnyi hírek nem túlságosan biztatók. Valami készül, átszervezés vagy ehhez hasonló, a kulturális tárca tervezi a nemzetiségi múzeumok leépítését, azok átszervezését, állítólag konszolidációs okokból.
A nemzetiségi múzeumok igazgatóságai és saját költségvetése megszűnnének, majd afféle alosztályként működnének tovább egy még nem tudni, milyen főosztály részeként. Hogyan és miből, hányan és kik? Miféle irányt szabna az új vezetés? Mire lenne elég ez a megkurtított jogkör, és mit lehetne csinálni semmi pénzből? Lehet találgatni. Addig is marad a költői kérdés: mit hoz a jövő Alsósztregován? Marad biztatásul az utolsó mondat: „Mondottam ember, küzdj és bízva bízzál!”
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.