Képek: Tóth Attila és Mona
A szabad alkotásból szenvedély, majd vállalkozás lett: de nemcsak ékszereket készít, hanem közösséget is épít – határokon és nyelveken átívelve. Sándor Erika kreatív vállalkozó, aki az alkotói és munkahelyi közegben is ad teret a hibázásnak, az újrakezdésnek – és a kapcsolódásnak.
Az interjú első részét olvassa el itt.
Ma is tervezel ékszereket, de sokkal hangsúlyosabb az oktatói része a munkádnak, amikor másoknak adod át a tudásod. Miért?
Mindkét út egész embert és sok-sok időt igényel, és amikor ott tartottam, hogy döntenem kell, melyik irányba megyek tovább, én ezt az utat választottam. Oktatóként ugyanúgy ki tudom élni a kreativitásomat, inspirálnak a visszajelzések, és időnként művészettörténeti és filozófiai ismeretekkel fűszerezzük a közös alkotás folyamatát. Tematikus összeállításokat tervezek, amelyekhez mi válogatjuk össze a gyöngyöket, de az alkotó fantáziájára van bízva, hogy mennyiben ragaszkodik a mintához, vagy tér el tőle. A témaválasztáshoz inspirációt adnak az utazásaim, saját élményeim. Egy-egy doboz gyöngyben benne van az életem egy része.
Változott az alkotói stílusod az évek során?
Úgy érzem, ma már merészebb vagyok, kísérletezőbb kedvű. A gyöngyfűzőimet is mindig erre biztatom: próbálj ki olyan formát, olyan stílust is, amelyik kívül esik a komfortzónádon.
Sokat változtak az ékszerek vagy az ékszerviselési szokások az elmúlt években. Míg korábban szinte kizárólag arany vagy ezüst ékszereket hordtunk, ma már szinte bármiből készül ékszer, és gyakran napi szinten változik az, mit viselünk.
Valóban, korábban nem cseréltük ilyen gyakran az ékszereket. A viselésükhöz pedig sokszor emlékek is kapcsolódnak – például őrzöm a mamámtól konfirmációra kapott nyakláncot vagy a születésemkor kapott fülbevalót. Ezek sokáig velem voltak, és máig fontosak számomra, de soha nem viselem őket.
Ma az ékszerviselés sokkal inkább az önkifejezés része – számomra biztosan. De azt is észrevettem, hogy sokan nehezen fejezik ki a saját egyediségüket – nálunk ez talán kulturálisan is így van. Pedig az ékszer egy jó kiindulópont lehet ebben: egy biztonságos formája annak, hogy kicsit bátrabbak legyünk, és így talán más területeken is könnyebb lesz önazonosan megnyilvánulni.
Hogyan válasszunk megfelelő ékszert?
Egyetlen általános érvényű tanácsot tudok adni: mindenki találja meg azt a darabot, amelyet jó érzés viselni. Amitől egy kicsit úgy érzi: ettől jobban érzem magam, még inkább önmagam vagyok. Nálam ez szintén a napi rutin része: minden reggel, miután felöltözöm, odaállok a tükrös szekrényem elé, ahol sorakoznak a kedvenc darabjaim, és kiválasztom azt, ami aznap a hangulatomhoz illik. Van, amikor valami visszafogottabbat, máskor meg kifejezetten látványosat választok – de a lényeg, hogy jól érezzem magam benne, hogy még inkább önmagam legyek általa.
Gyakran az tántorítja el az embereket egy-egy merészebb ékszer viselésétől, hogy mások mit gondolnak majd róla, illetve a rólam.
Én igyekszem hallgatni a saját megérzéseimre, és nem foglalkozni azzal, vajon mások mit gondolnak.
Évek óta Hollandiában élsz. Otthon érzed magad Amszterdamban?
Amszterdam számomra az a hely, ahol igazán önmagam lehetek. Itt tanultam meg, hogy nem kell megfelelnem az elvárásoknak – elég, ha hű maradok magamhoz, és kedvességgel, elfogadással próbálok közeledni a környezetemhez a magam autentikusságával. A város nyitottsága, sokszínűsége, a napi kedvességek, a könnyed társas kapcsolódás mind hozzájárulnak ehhez az otthonosságérzethez. Itt sokkal könnyebben elegyednek szóba egymással az emberek az utcán. Vagy például ősszel, futás közben megbotlottam, és kificamodott a bokám, és pillanatok alatt egy csomó ember csődült oda körém, hogy jól vagyok-e, haza tudok-e menni, segíthetnek-e… Vagy ha figyelmetlenségből rossz helyre állsz be a sorba, és véletlenül valaki elé állsz, akkor nem fogják rögtön leharapni a fejed, hanem kedvesen szólnak, hogy figyelj, ne haragudj, de amott van a sor vége.
Vannak negatívumok is?
Persze, vannak árnyoldalai is: például nehezebb mélyebb kapcsolatokat kialakítani, mert mindenki a maga útját járja. De még így is egyszerűbb, kedvesebb, pozitívabb és elfogadóbb légkört tapasztalok itt, mint máshol. Hollandia a világ egyik legboldogabb országa, itt az emberek alapvetően megbíznak egymásban. Egy szociológiai tanulmányban olvastam, hogy a boldogságérzet és a társadalmi bizalom szorosan összefügg. Szlovákiában egyik sincs túl magas szinten.
De azért gyakran visszajársz Szlovákiába. A vállalkozásod, a www.beadingschool.com is Komáromhoz kötődik.
Igen, a cég központja Komáromban van, ott van a csomagküldő részleg, amit Andi – régi gimnáziumi osztálytársam – vezet. Ő viszi a „kincstárat”, én pedig Amszterdamból a dizájn és marketing részét koordinálom, főként virtuálisan. A stratégiai döntésekért pedig közösen vagyunk felelősek.
Éltél már Pozsonyban, Prágában, most Amszterdamban. Hogyan látod a jövőt – hol él majd Sándor Erika öt év múlva?
Most éppen túl vagyok egy elég nagy és gyökeres változáson, úgyhogy nehéz ezt most pontosan látni. De azt biztosan tudom, hogy szeretnék olyan emberek között élni, akiket szeretek, és akik engem is elfogadnak, olyan környezetben, ahol növekedni tudok, és értéket adni. Lehet, hogy még mindig Amszterdamban leszek, de ha nem, az sem baj – megengedem magamnak a változást. A legfontosabb, hogy bárhol is legyek, otthon érezzem magam a saját életemben.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.