Villanyt le, vetítőt fel, popcornt elő! Napjainkban a mozizás elengedhetetlen része a rágcsálnivaló, melynek bebiztosításáért sokan akár késni is hajlandóak – hogy sajnos vagy nem sajnos, azt mindenki döntse el maga. De vajon honnan ered ez a viszony? Mindig lehetett ropogtatni a vetítőteremben? És miért pont a popcorn vált a mozik sztárjává?
Amikor annak idején megjelentek az első mozik, viszonylag egyszerűek voltak. Az emberek néhány perces némafilmekre váltottak jegyet, melyeket rendszerint zongorajáték kísért. Ételt nem árultak. A tulajok talán feleslegesnek tartották ilyen rövid időre, a nézők ellenben előszeretettel hoztak sajátot a környező éttermekből. Aztán minden megváltozott.
Elegáns kiruccanás
Európai mintára az Egyesült Államokban is megjelentek a filmszínházak. Terjengős moziépületek hatalmas vetítőtermekkel, márványpadlóval, kabátmegőrzővel. És akárcsak a hagyományos színházakban, előadás közben itt is tilos volt az étkezés. Sokszor szükség sem volt rá, hiszen az elegáns hangulatot a nézők előszeretettel vezették fel, vagy folytatták éttermi vacsorával. Többen azonban változatlanul becsempészték a rágcsálnivalót, idővel pedig a mozitulajdonosok is rájöttek, hogy komoly bevételtől fosztják meg magukat.
Eleinte a korábban is említett éttermek kaptak engedélyt standokat nyitni a váróteremben, a később épülő mozik alaprajzaiban azonban fokozatosan feltűntek a kimondottan büféknek szánt, üres terek is. Ekkor kezdődött el a márkák háborúja. Hiszen mi lett volna jobb marketing egy-egy édességterméknek, mint az, hogy a legújabb filmsiker megtekintése közben is rágcsálhatjuk? Vagy ellenkezőleg: mi lehetett volna jobb reklám egy-egy mozinak, mint az, hogy a legújabb édességslágerek ropogtatása mellett szórakozhatunk? Az 1930-as évek gazdasági világválságát ugyanis a filmipar is megérezte.

A piac visszavág
Manapság nehéz elképzelni a mozit a pattogatott kukorica jellegzetes illata nélkül. De miért pont ez az ínyencség győzött a csipsszel vagy a szendviccsel szemben? A világválság alatt egyértelművé vált, hogy egy film önmagában nem elég ahhoz, hogy az emberek a mozira költsék a pénzüket. Valami többé kellett tenni az élményt. A pattogatott kukorica más rágcsálnivalókkal együtt kimondottan közkedvelt volt ezekben az években. Nagyrészt azért, mert ezek viszonylag olcsóak voltak – a popcornt pedig előállítani sem volt drága, így hamar mainstream finomság lett. A mozik gyorsan le is csaptak a trendre, és a cirkuszok mellett rövidesen a legfőbb állomásai lettek a popcornfogyasztásnak.
A kukoricát aztán követték a különféle márkák. Az M&M'S a második világháború alatt – főként a katonákkal – kedveltette meg magát mint rágcsálnivaló, amely „minden éghajlatban ugyanolyan finom”. A hazatérő veteránok bevonzására később a mozik is bespájzoltak a közkedvelt édességből. Szintén meghatározó volt a Coca-Cola és a Pepsi „rivalizálása”, a mozihálózatok ugyanis az alapján is elkülönülhettek, hogy a két kóla melyikét árusítják (bár felmérések szerint az emberek a Coca-Colát preferálták film mellé, míg a Pepsi az éttermekben lett népszerűbb). Meg aztán a maga módján minden ország csavart egyet a mozibüfék kínálatán – Indiában például napjainkban is népszerű mozis étel a pizza vagy a szendvics. A különféle VIP-vetítéseknek köszönhetően pedig a korai filmszínházak elegánsabb, éttermi koszttal összekötött jellege is visszatérni látszik.
Filmrajongóként könnyű úgy látni, hogy a rágcsálnivalók pusztán rombolják a mozik hitelét. De talán ideje szembenézni a ténnyel, hogy bizonyos formában a kezdetektől részei a kultúrának. És inkább a friss vajas popcorn illatozzon, mint a becsempészett fokhagymás csipsz.
Hazánkban a legtöbben pattogatott kukoricát vagy nachost ropogtatnak a mozi sötétjében. Ha valaki netán mogyorót kér, sokan már azt is megmosolyogják. Némely országban azonban még ennél is szokatlanabb rágcsálnivalókat kínálnak. Dél-Koreában például a vajas popcorn helyett előszeretettel fogyasztanak vajas tintahalat, Japánban pedig burgonyaszirom helyett sült szardíniaszirmokat. De talán egyik sem olyan meghökkentő számunkra, mint egy bizonyos kolumbiai moziínyencség – egy zacskónyi frissen sült óriáshangya.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.