Rétek és legelők. A fű és a lágyszárúak birodalmában

Ha visszautazhatnánk a fiatalabb kőkorba vagy a bronzkorba, a Kárpát-medencét főleg erdős, helyenként gyepes-vizes-mocsaras tájnak látnánk.  Ekkor kezdett terjedni a külterjes, legeltető állattartás kelet felől, Kis-Ázsiából. Ennek következménye az első komolyabb emberi tájalakítás is a területeinken. Az állattartás és földművelés egyre nagyobb területeket kebelezett be, arányosan csökkentek az erdők, a Kárpát-medence egykor uralkodó növénytakarója. Tájaink átalakítása azonban nem mindenütt járt a biológiai sokféleség visszaszorulásával. A fás legelők, rétek, kaszálók és erdőfoltok együttese egy sokszínű mozaiktájat hozott létre. Gazdagon strukturált vidéket olyan állatokkal és növényekkel, amelyeknek az elterjedését azelőtt az erdők korlátozták.

Mi is a rét?

A rétek gyakran másodlagos élőhelyek. Ez azt jelenti, hogy olyan területen jöttek létre, amelyet korábban más növényzet borított. Ez lehetett erdő, vagy akár mocsár is. Az emberi beavatkozást és igényeket követve terjedtek el az új területek jellegzetes növényei. Stabilitásuk abban rejlik, hogy a növényi anyag egy részét rendszeresen eltávolítják róluk kaszálással vagy legeltetéssel. 

Ez a két tevékenység a becserjésedést és az újraerdősödést akadályozza meg. Ám egyensúlyt is fenntart a réti növényvilágban a füves és a kétszikű lágyszárú növények között, mivel fékezi a gyorsabban terjedő fűféléket. Ezenkívül az elhalt fűtömeg nem marad a talajon, így az könnyebben levegőzik, amitől a lebontási folyamatok dinamikusabbak lesznek. Legeltetés és kaszálás nélkül a gyepterületeink beerdősülnének.

Legeltetés vagy kaszálás?

A hozzánk köthető két művelési mód közül a legeltetés a természetesebb, ősidők óta ehhez alkalmazkodtak a gyepek. Ugyanis az ember és háziállatai érkezése előtt is éltek nálunk nagy testű növényevők, amelyek fenntartották ezt az élőhelyet. Ilyen lehetett az őstulok is, a háziasított szarvasmarha őse, ami a 17. század elején pusztult ki. Ennek a hosszú távú kapcsolatnak hála a legelők élővilága jellemzően gazdagabb, mint a kaszálóké. Az állattartás jelentős természetvédelmi szerepe az egészséges talajban is megmutatkozik. Háziállataink lába alatt, a szemünk elől rejtve egy valódi, parányokkal teli életközösség létezik. A földigiliszták, férgek, bogarak, hangyák, talajban fészkelő méhek, kisemlősök világa ez, amelyre táplálékhálózatok épülnek fel. 

A kaszálás drasztikusabb, egy adott pillanatban egy nagyobb területet egyszerre érintő folyamat. Ráadásul a növényvilágon kívül a rovarokat sem kíméli. Egyrészt közvetlenül is veszélyezteti a létüket, másrészt a kopárra nyírt területen jóval kevesebb a táplálék, valamint az élő- és rejtekhely, mint a legeléssel fenntartott réteken.

A rétek rovarvilága rendkívül gazdag. Ennek egyszerű oka a sok növényi táplálék. És bár kisebb részét adják ennek a kétszikű lágyszárúak, ám annál változatosabb forrást jelentenek. Ha a kaszálás vagy legelés elmarad, akkor ezek a lágyszárúak háttérbe szorulnak. Így aztán számos olyan állatfaj is megritkul vagy el is tűnik, ami ezekhez a növényekhez kötődik a nektár és pollen miatt. 

A legelő állatok trágyája sem elhanyagolható része a legelőkön zajló életnek. Egy sor trágyafogyasztó gerinctelen jelent táplálékot a madarak seregének.  

Nem mindegy, hogyan legel

Az egyes háziállatfajok, illetve azok fajtái különböző módon legelnek. 

Vannak kifejezetten válogatósak, mint mondjuk a lovak. Meglehetősen szelektíven legelnek, egyes helyeket teljesen lecsupaszítanak, másokat viszont elkerülnek, aminek gyomosodás a következménye. 

A juhok igazi fűnyírók, szinte golfpályává alakítják a gyepet, amelynek növényvilága így fajszegénnyé válik. Ez az állapot nem kedvez a madaraknak sem, talán az egyik kivétel ez alól a bíbic. Viszont a birkák pozitívuma az összes legelő állatunk közül a legkisebb taposási kár. 

Velük szemben viszont a szarvasmarha akár segítheti is a fajgazdagság fenntartását. A szarvasmarha változatos területeken is egyenletesebben legel, így fenntartja a mozaikosságot. A nedvesebb területeket is kedveli, visszaszorítja a gyékényt és a nádat, visszaállítja a zsombékosságot. A legszélesebb körben elterjedt legelőgépünk taposása jóval nagyobb, lazább talajokon könnyen okoz eróziót. Ám ezt egy kellően nagy területen tartott állománnyal el lehet kerülni.

A kecskék az agresszív legelésük miatt főleg az elhagyott területek helyreállításának kezdeti szakaszában játszhatnak szerepet. 

A külterjesen tartott sertéseknek egykor a tavak parti zónájának növénytelenítésében lehetett szerepük, ám mindenevőként, illetve erőteljes túrásuk miatt inkább károkat okozhatnak más, fajgazdag előhelyeken.

Egy elveszett életmód elveszett fajai

Nem lehet világokat eltüntetni fajszegényedés nélkül. Így a legeltetés és a kaszálórétek megszűnése is áldozatokat követelt. Több karizmatikus rétlakó, füves területeket kedvelő fajunk került veszélybe, sőt pusztult ki. Az alábbi fajok nemcsak élő- és fészkelőhelyüket, hanem táplálkozási bázisukat is elveszítették. Utóbbihoz a vegyszerhasználat, a rovar- és gyomirtók kíméletlen használata is alaposan hozzájárult. Több fronton támadtuk meg ezen állatok létét. Ezt egyetlen faj sem tudja veszteségek nélkül átvészelni.

A túzok

A mezőgazdaság gépesítése a túzok boldogabb napjainak végét jelentette. A zavarásra különösen érzékeny, a földön fészkel, életmódja miatt többszörösen hátrányos helyzetben van. Ma világszerte veszélyeztetett, Magyarországon a célzott védelemnek köszönhetően sikerült megerősíteni az állományát. A Dévaványán létrehozott túzokrezervátum a védelmi program központja, a mellékelt felvételek is ott készültek. Élőhelyein fontos a költő- és dürgőhelyek nyugalma, a vetésszerkezetnél is gondolni kell az életkörülményeire, a gépi munkálatokat pedig időben szabályozni. 

Ürge 

Az ürgét igazán nehéz csúfnak nevezni, de még ez sem mentette meg a végtől. Nemcsak a rétek megszűnése, a legeltetés felszámolása, hanem a nagy mezőgazdasági gépek megjelenése sem tett jót neki. A talaj mélyén lakik, járataiba menekül veszély esetén is. Ám a föld alatti létét nem a közismert, vízzel való kiöntése, hanem többek között a mélyszántás sodorta veszélybe.

Kuvik 

A kuvik méretéhez képest kifejezetten nagy egyéniség. A tanyavilág lakója, a régi tanyák, ólak, hodályok tetőszerkezete alá szokott költözni, költeni. Tehát egy letűnt világba. Azaz nemcsak a táplálékbázisa van megszűnőben, hanem fészkelési lehetőségei is. Kuvik még él nálunk. Az odvas fák, például a botlófüzek drasztikus megfogyatkozása alaposan szűkítette a kis bagoly fészkelési lehetőségeit. Ezt az akadályt a múlt századokban még bravúrosan vette madarunk, az emberi települések közelébe költözött, régi épületekbe, istállókba. De a legelők és tanyák fokozatos felszámolása miatt száma fogyatkozik.

Szalakóta 

Ez a díszes tollas, impozáns, rátermett vártamadár. Miközben figyeli az ember, azon kapja magát, hogy újra és újra rácsodálkozik a színeire, és azon gondolkodik, hogy kerül egy ilyen színfolt az egyébként aránylag egyhangú legelőkre. Szinte üdítő a szemnek ez a csókányi tovaszálló ékszer. Az erdős pusztákat, legelőket kedveli, öreg, odvasodó nyár- és fűzligeteket. Az öreg fák megfogyatkozása, illetve a rajtuk élő – s méretes odúkat gyártani képes –, nagy harkályfajok ritkulása miatt a szalakóta sem jut kibérelhető fészkelőhelyhez. A fekete harkály és a zöld küllő azok a kulcsfajok, amelyek erős csőrüknek hála képesek meglehetősen tágas és komfortos odúkat vájni idősebb fákba (nyárfák előnyben). Ezekbe később szívesen költözik bele többek között a szalakóta is.

Utószó a rétek védelmében

A múlt század első évtizedeitől számítva a természetes mezők csaknem 90%-a tűnt el. Részben a városok és falvak terjeszkedése, részben zöld, monoton mezőgazdasági területekké való átalakulásuk miatt. Ezek a mezők állatok és növények tömegének adtak otthont. Valaha szénát szolgáltattak télre a háziállatoknak, ma már csak nosztalgiát kiváltó maradványai egy eltűnő világnak.

Szöveg: Fodor Péter