Prosecco, grappa, tiramisu és Hemingway - Dolce vita érzés gyönyörű északolasz tájakon

Szöveg és képek: Nagy Márta

Velence alig bír megküzdeni a rengeteg látogatóval, de a lagúnák városától szűk egy órányi autóútra már alig találkozni külföldiekkel. Pedig fantasztikus városkák kínálják a dolce vita érzését gyönyörű tájakon. Ráadásul csupa „első” hely! Az egyikben a tiramisut alkották meg, a másikban a grappát találták fel, és itt vannak a Prosecco-hegyek is, amiket 2019-ben az UNESCO világörökségi listájára is felvettek. Itt készül a legfinomabb prosecco!

Mielőtt a gyöngyöző ital fővárosába autóznánk, érdemes megállni Portogruaróban. A Lemene folyó partján épült kisváros utcáit 14-15. századi épületek szegélyezik, többségük árkádos, így még esőben sem kell bőrig ázni a városnéző sétán. A velencei vörös téglás városháza a központi téren 1372-ben épült, mellette a templom, mögötte pedig egy kis fakápolna kínál látnivalót, miközben hangulatos hidakon, malmok mellett és paloták között bámészkodhatunk. Mint minden északolasz városban, Portogruaróban is a templomhajó mellett építették fel az 59 méter magas harangtornyot a 13. században, de az itteni egészen különlegesre sikerült. Megdőlt ugyanis. Olyannyira, hogy Olaszország harmadik legferdébb tornya lett. 1963-ban jelentős megerősítési munkákat végeztek rajta a stabilitás érdekében, 2001 óta pedig állandó műszaki megfigyelés alatt áll. A helyzet komoly, olyannyira, hogy a város polgármestere betiltotta a harangozást. A torony északi fala mostanra már állítólag 1,45 métert hajlott el, és évente két milliméternyit dől tovább. Egyelőre nem találják a műszaki megoldást a problémára.

A tiramisu még csak 56 éves!

Autóval egy órányira sincs Portogruarótól Treviso városa, a megye központja. A történelmi városfalakon belül mintegy háromezren élnek, de már a 85 ezret is elhagyta a trevisóiak száma. Velencéhez hasonlóan a lagúnák városa; a Sile folyó partja sétára csábít, a csatornák mentén a hangulatos éttermek és kávézók hívogatóak. Az óváros persze itt is olyan, mint egy középkori film díszlete, de már érződik a nagyváros gazdagsága. Trevisóban van például a Benetton és Lotto Sport Italia ruházati, a De'Longhi háztartási eszközgyártó és a Pinarello kerékpárgyártó cégek központja. Gasztronómiai különlegessége is van a városnak: itt készítették el a Le Beccherie nevű étteremben az első tiramisut. Ez a világot meghódító édesség még kifejezetten fiatal: 1969 decemberében született.

Ennél sokkal öregebb a cicik szökőkútja, bár a turisták ma már csak egy másolatánál készíthetik el vicces fotóikat. A Fountana dellét 1559-ben építtette meg a város polgármestere, és évszázadokon át évente egyszer, az elöljáró megválasztásának megünneplésére három napon át bor folyt a szökőkútból. A nőalak egyik melléből fehér-, a másikból vörösbor csordogált, és minden polgár szabadon ihatott. Népszerűségének oka nyilvánvaló. Pedig ma már csak víz folyik a cicikből.

Az apát völgye

Treviso környékéről ered a prosecco gyöngyözőbor. A Conegliano és Valdobbiadene városok között nyúlnak el a Prosecco-hegyek, ahol az első szőlőültetvényeket még a római korban telepítették. Az egyedülálló borvidék 2019 óta az UNESCO világörökségi listáján is szerepel.

Más szőlőtermő területekkel ellentétben a borkészítés folyamatában itt nem lehet túlsúlyban a modern technológia. A szőlőt kézzel szüretelik, és maximálisan ügyelnek a minőségre. A domboldalakon kialakított teraszoknak egyedi mikroklímája van, ami az ízek és aromák sokféleségét eredményezi. A prosecco-táj központja Valdobbiadene, a tízezer lakosú kisváros, aminek neve a latin Vallis Abbatis kifejezésből származik, és azt jelenti, az apát völgye. A nyugodt, bájos városka fölé magasodó hegyre érdemes felkapaszkodni, egyrészt a panoráma, másrészt a kápolna miatt. Valdobbiadenében egyébként nemcsak a proseccót érdemes megkóstolni; kiváló kávét főznek a központi tér sarkán álló kávéházban.

Gasztronómiai különlegességeket is találni; a proseccót mesterien párosítják a tenger gyümölcseivel, halakkal, sajtokkal. Magyar szemnek kicsit furcsa, hogy a polenta/pluszka hófehér, a pizzafeltétek között pedig főtt és sült krumpli is van. 

A környék is tele van a meglepetéssel! Keletre Conegliano és Vittorio Veneto bűvöli el a látogatót, délre Asolo, délnyugatra Bassano del Grappa. Bármerre indul az ember, csodás középkori városkák várják.

Optimista szerelmesek

Conegliano a tartomány második legnagyobb települése Treviso után. A művészetek és a borok városa, a híres festő, Giambattista Cima szülőhelye, ahol a székesegyházban a mai napig megcsodálható az oltárképe. A belvárosban pazar reneszánsz paloták sorakoznak, sokuk homlokzatán ma is látszanak a több száz éves freskók. A város fölé magasodó dombon ezer éve áll a vár, ahonnan látni a Dolomitokat és Velence tornyait is.

Asolo a száz horizont városa, de becézhetnénk a legendák szülőhelyének is. A reneszánsz korában művészek és írók kedvelt menedékhelye volt, később itt talált otthonra a ciprusi királynő, Caterina Cornaró, itt élt Eleonora Duse olasz színésznő és Freya Stark híres brit utazó és írónő is.

Egy helyi legenda szerint a Fontana dell'Amore szökőkút varázserővel bír. Elég csak inni a vizéből, s megtaláljuk az igaz szerelmet. A helyiek azt is állítják, ha két szerelmes együtt iszik, szerelmük örökké tart majd. Hogy mennyi a varázserő a vízben, nem tudni, de mindig állnak a kútnál optimisták. Egy öreg fát kívánságfának neveztek ki az asolóiak, itt a titkos vágyakat kell elsuttogni. A helyi titokzatosságok sorában előkelő helyet foglalnak el a szellemek is; Eleonora Duse, a híres olasz színésznő, illetve a szelleme – a városmarketing állítása szerint – még mindig Asolo védelmezőjének szerepében jár vissza kísérteni. Egykori lakóháza ma múzeum.

Katerina Cornaro, Ciprus trónjáról lemondott és Asolóba költözött királynője állítólag palotája kertjében rejtette el kincseit. Sokan keresték már, de még senki sem találta meg. Nem is érdemes keresni, jobb kaland a Rocca di Asolóhoz vezető meredek megmászása. Bár izzasztó az olajfák menti út, a dombtetőn álló, középkori erődítmény falairól pazar kilátás nyílik a környékre.

Hemingwayjel a háború ellen

Coneglianótól északra van Vittorio Veneto, Asolótól északnyugatra pedig a Monte Grappa. Az egyik egy mesebeli város, a másik egy hegy, mindkettő lenyűgöző és megrendítő. Ami még közös bennük, hogy az első világháború emlékhelyei.

Vittorio Veneto Ceneda és Serravalle települések egyesítése után, II. Viktor Emánuel királyról kapta a nevét 1866-ban. Óvárosa olyan, hogy ha valamelyik kapuból egy Dante-szerű alak lépne ki, nem is csodálkoznánk rajta. Itt született Albino Luciani, a későbbi I. János Pál pápa, és a város közelében zajlott le az Osztrák–Magyar Monarchia és Olaszország közötti döntő összecsapás, ami a Monarchia számára az első világháború elvesztését jelentette.

„Az eső szakadatlanul esett. A folyó zavarosan, szürke örvényekkel hömpölygött, s a vízben úszó fadarabok között emberi testek sodródtak lefelé. Katonák, civil ruhás emberek, lovak – mind ugyanarra tartottak, amerre a víz vitte őket. A Piave megtelt a háború maradékaival. A túlparton elmosódottan látszottak a dombok, a köd és az eső eltakart mindent. Az emberek fáradtan, némán vonultak vissza a part mentén, és senki sem beszélt. Csak a víz hangja hallatszott, ahogy a holtakat vitte tovább, lefelé a folyón...” Ernest Hemingway Búcsú a fegyverektől című könyvéből van az idézet, a Nobel-díjas író háborús tapasztalatait a környéken szerezte. A Piave mentén lépten-nyomon ma is szobrokat, fotókat, az áldozatokra emlékező és emlékeztető építményeket találunk. Mind közül a legmonumentálisabb a Monte Grappa 1775 méter tengerszint feletti magasságú hegy csúcsán 1935-ben megépített emlékmű, a  Sacrario Militare del Monte Grappa. Giovanni Greppi építész és Gianni Castiglione szobrász tervei alapján fehér kőből építették meg a spirális kör alakú, boltívekkel és síremlékekkel körülvett, kör alakú építményt a hegy tetején, ami egyszerre megdöbbentő, lenyűgöző, és az ismeretek birtokában elkeserítő: 12 615 olasz és 10 295 osztrák, illetve magyar katona földi maradványait temették el itt. A falakban sokuk neve szerepel a táblákon, de túlnyomó többségük névtelen hős maradt.

A hegy gyönyörű, de mintha még mindig fájna neki a sok kiontott fiatal élet. A hihetetlen véráldozattal járó háborúban a Monte Grappa kulcsfontosságú volt az olasz védekezés számára. Ha a hegy elesik, megnyitja az utat a síkságok felé, veszélyeztetve egész Olaszországot. A fagyos hideg, a sziklák között üvöltő szél, a mindent elöntő sár ellenére az olaszok tartották a hegyet, s ezzel fegyverszünetre kényszerítették a Monarchia vezérkarát.

Az emlékműhöz keskeny szerpentin vezet, ami autóval is leküzdhető. De nagyon óvatosan! Huszonnyolc hajtűkanyart kell bevenni, miközben a felhők fölé hajtunk, és a hegy meredek lejtőit kihasználó paplanernyősök röpködnek el mellettünk.

A Monte Grappa a Giro d'Italia versenyeinek is többször volt rendkívül nehéz, megterhelő versenyszakasza. A kerékpárosok így tisztelegtek az első világháború áldozatai előtt.

Vidámabb vizeken

A hegytől délre, a Brenta folyó partján áll századok óta Bassano del Grappa. Nevét a festő Jacopo Bassanóról kapta, de a városról nevezték el az először itt főzött törkölypálinkát, a grappát. Természetesen múzeuma is van a nemes nedűnek, ami a város jelképének számító híd mellett könnyen megtalálható. A 16. században épült reneszánsz fahidat már többször újjáépítették, de megőrizte báját és forgalmát is. Esténként tömve van az itt randizó vagy beszélgető fiatalokkal, akiknél természetesen egy pohár ital is van...

A Ponte degli Alpini híd mindkét végén van grappéria, a Nardini Olaszország egyik legrégebbi szeszfőzdéje. S ha már Hemingwayt emlegettük. A prosecco hazájából hazaindulva nem nagy kitérő Fossalta di Piave, ahol az író az első világégés önkénteseként megsebesült. 1918 júliusában éppen utánpótlást szállított a katonáknak, amikor tűzvonalba került, és lábait repeszgránát találta el. Súlyos sérülése ellenére egy sebesült katonát is behúzott a menedékhelyre, az úgynevezett sárga házba, ami később a gyötrelem szimbólumaként jelenik meg könyveiben. A sárga ház most is áll Fossalta di Piavéban: a Hemingway emlékére kialakított, tizenegy kilométeres túra egyik állomása. 

Az író kalandos élete során bejárta a világot, de egyik kedvenc otthona a jelképpé vált sárga háztól mindössze 34 kilométerre fekvő tengerparti város, Caorle volt. A kétezer éves egykori halászfalura a Nobel-díjas író ma már rá sem ismerne, de kedvenc borozót egészen biztosan találna.