A második világháborúban több százan kaptak menedéket Magyarországon a pannonhalmi főapátságban annak köszönhetően, hogy vöröskeresztes oltalom alá került az ezeréves monostor. Sok zsidó is itt élhette túl a vészkorszakot. Még a kerengőben is szalmazsákok voltak, hogy gondoskodni tudjanak az érkezőkről. Hetven évvel később, a szíriai háború elől menekülők előtt is kinyitották a kapukat. Ahogy a bencések fogalmaznak, egy apátságnak mindig a béke és a biztonság szigetének kell lennie.
Nem sokkal a második világháború befejeződését követően kezdtek egy újabb szép hagyományt Pannonhalmán. Minden húsvétkor a Szent Három Napot több száz család töltheti, ünnepelheti együtt a bencés szerzetesekkel. Az órákon át tartó, odaadó éjszakai imádság után a közösség nem fáradtan zuhan az ágyba, hanem kimondhatatlanul nagy öröm szabadul fel. Ujjonganak és boldogok a résztvevők. Kalácsot szentelnek éjjel kettőkor a kapu előtt, megosztják a „Krisztus feltámadott, valóban feltámadott” köszöntést. A szerzetesi közösségnek nagy kihívást, de hihetetlen megerősítést is jelentenek az együtt töltött napok Várszegi Asztrik emeritus főapát megfogalmazása szerint.
A pannonhalmi monostor magasra nyúló tornya egyfajta világítótorony, sziklaszilárd igazodási pont: fényénél mindig megtalálhatja a helyes utat az elbizonytalanodott magyarság, immáron ezer éve. A bencés szerzetesi közösség tagjai pedig azáltal is hitelesítik a regulájukat, ahogyan élnek, ahogyan imádkoznak, dolgoznak és tanítanak. Jelmondatuk is ez: Ora et labora (Imádkozzál és dolgozzál!). Ők azok, akik nem a megosztást mélyítik tovább a társadalomban, hanem a mindannyiunkat összekötő szálakat erősítik, akik szót tudnak érteni a jobbról és balról érkezőkkel egyaránt. Nagy szükség van erre napjainkban. Ezért is látogattunk el Szent Márton hegyére a kereszténység legnagyobb ünnepe, a húsvét előtt, és beszélgettünk Várszegi Asztrik emeritus főapáttal.
Pannonhalma a Felvidékhez is sok szállal kötődik. Iskoláikban itteni diákok is tanulnak, szerzetesi közösségüket felvidéki felmenőink is odaadóan szolgálták az elmúlt évszázadok során.
„Az, hogy nem tartjuk magunkat különbnek, felsőbbrendűnek, alázatos út és eszköz minden jóakaratú emberhez”
– vallja Várszegi Asztrik. Sok boldog pillanatot élhet át mindenki, aki járni kezd a Szent Márton hegyének eszmeiségével kövezett, ezeréves ösvényeken.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.