A HFT (hatvan felettiek társasága) tagjaként azt mondhatom, hogy van néhány dolog, ami nem hiányzott eddig az életemből. Egy-egy új, váratlan nyavalya, amit bár nem kértem, de időről időre ajándékba kapok. Vagy az, hogy a nyugdíj mellett is dolgozni kell majd talán. Az ügyesebbek pár év alatt játszva össze tudtak szedni annyit, hogy ma már 1500 eurós pólóban és 5000 eurós nadrágban büfiztethetik az unokájukat, miután kiszálltak a 300 ezer eurós kabriójukból. Vagyunk néhányan, akik biztosan nem figyeltünk eléggé az iskolában akkor, amikor ezt a képességet fejlesztették valamelyik órán. Melyiken is, és mit is?
Az idő múlását könnyebb elfogadni. Azt, hogy a fiatalabbak jobban értik az új időknek új dalait, ügyesebbek, bátrabbak, merészebbek, jobban alkalmazkodnak, gyorsabban váltanak, ha kell, és joggal próbálgatják az erejüket.
Az igazi ajándék nekünk, HFT-eseknek a rengeteg tapasztalat, élmény, képekből, ízekből, illatokól, hangokból és betűkből. Szerelemből és csalódásból. Sikerekből és kudarcokból. Naivságból és ráeszmélésekből. Szeretetből és elmagányosodásból. A természet csodáiból. (Hogy aztán rossz esetben a demencia alattomos élősködőként kíméletlenül faljon fel minden féltve őrzött emléket.) De addig is itt vannak velünk. A mi kincseink. Nagyszülőként majd elővehetünk belőlük mindig párat, mert ebben a korban már megvan az a kiváltságunk, hogy csak jóságot sugározzunk. Ne számonkérjünk, hanem mosollyal simogassunk. Ez lehet a mi „pápaságunk” a saját kis mikrokozmoszunkban.
Igen, mert látszólag ugyan összeegyeztethetetlen, mégis a pápára mondhatjuk azt, hogy mindenki nagypapája. Ferenc az volt, és egy pápa nemcsak vallási vezetőként, hanem emberként is megmérettetik. Ferencet közvetlen, melegszívű emberként zártuk a szívünkbe, aki érthető nyelven beszélt, emberséges, együttérző és szolidáris volt. Beszédei, üzenetei gyakran szóltak a családról, az idősek megbecsüléséről, a fiatalok támogatásáról, az elesettek felemeléséről, a békéről és a közösségi felelősségvállalásról. Közvetlensége, bölcsessége, türelme, szerénysége és szeretete valóban olyan volt, mint egy jóságos nagypapáé.
XIV. Leó előtt is ott a nagy kihívás, mert valójában csak egy „mindenki nagypapája” lehet a világ nagy pápája is egyben. Fültanúja voltam fiatalok beszélgetésének.
„Azt hittem, Leó is gyíkarc lesz, de rákontrázott”
– mondták. Ez egy üzenet mindannyiunknak: „Ne legyünk kockák!” A HFT tagjainak is szól, a nagypapáknak is, de a nagymamákat is bátoríthatja, hogy sokáig úgy érezhessék, össze tudják tartani a családot, el tudják nyerni az unokák szeretetét. Mert „lámpást adott kezükbe az Úr”.
Még ha a nagymamák közül jó ideig nem is kerülhet ki pápa a dogmák szerint. Milyen kár. Megérdemelnék.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.