Ha meghalljuk a „kannibál” szót, a legtöbbünkben rögtön zsigeri borzongás ébred. Saját fajtánk húsának fogyasztása annyira idegen és megdöbbentő, hogy szinte lehetetlen nem irtózva gondolni rá. Mégis: a jelenség végigkísérte az emberiség történelmét, és máig is előfordul – ha más formában is, mint évszázadokkal ezelőtt.
A szó eredete és a régi történetek
Érdekesség, hogy maga a „kannibál” szó a Karib-térség őslakóiról kapta a nevét. Az első európai hajósok – köztük Kolumbusz Kristóf – azt állították, hogy egyes szigeteken a helyiek nemcsak csontfegyverekkel küzdöttek, de elfogyasztották foglyaikat is. Hogy ebből mennyi volt valóság és mennyi túlzás, arról a mai napig vitáznak a történészek. Egy biztos: a történetek mély nyomot hagytak, és a „kannibál” hamar a félelem, az idegenség és az iszonyat szinonimájává vált Európában.
Szertartások és hatalmi szimbólumok
A kannibalizmus azonban nem mindenhol a kegyetlenségről szólt. A pápua-új-guineai Fore törzs például úgynevezett endokannibalizmust gyakorolt: saját halottaik húsát fogyasztották el, tiszteletből. Úgy hitték, így a szeretteik lelke tovább él bennük.
Más népek, például polinéz és melanéz törzsek, inkább fegyverként használták a gyakorlatot: a legyőzött ellenség elfogyasztása a győztes erő és bátorság jelképe lett. Az európaiak sokszor borzadva – és nem ritkán felnagyítva – írták le ezeket a szokásokat, hogy a bennszülötteket vadnak állítsák be.
Amikor az éhség diktál
A történelem bőven ismer olyan eseteket is, amikor az emberhús fogyasztása nem hitből vagy hatalmi játékból fakadt, hanem a túlélés kényszeréből. A leghíresebb talán az 1846-os Donner-expedíció története, amikor amerikai telepesek rekedtek a Sierra Nevada havas csúcsai között. Az élelem elfogyott, a tél pedig könyörtelenül hosszúra nyúlt – végül nem maradt más választásuk, mint a halott társaikhoz nyúlni.
Hasonlóan drámai az 1972-es andoki repülőgép-szerencsétlenség: a túlélőknek hetekig kellett kitartaniuk a hó borította hegyek között, és a túlélésük egyetlen kulcsa az áldozatok teste volt.
A bűn és a beteg vágyak árnyékában
A modern történelem sötétebb oldalán a kannibalizmus már nem a túlélésről, hanem pszichopata vagy szexuális indíttatású vágyakról szól. A legismertebb talán a „rotenburgi kannibál”, Armin Meiwes, aki 2001-ben egy önként jelentkező áldozatot ölt meg és fogyasztott el. Az ügy azért is sokkolta a világot, mert a férfi mindent a „beleegyezés” jegyében tett.
Hírhedt Andrej Romanovics Csikatyilo, a szovjet sorozatgyilkos is, aki nemcsak meggyilkolta, hanem részben el is fogyasztotta áldozatait. Ezek a történetek mindig szélsőséges pszichés zavarokról szólnak – és a közvélemény részéről mélységes undorról.
Halálos következmények
A kannibalizmus nemcsak erkölcsileg elborzasztó, de halálosan veszélyes is. A Fore törzs körében például a kuru nevű, gyógyíthatatlan idegrendszeri betegség terjedt el az agyszövet fogyasztásával. A tünetek közt remegés, mozgásképtelenség és végül elkerülhetetlen halál szerepelt. Emellett fennáll a veszélye más fertőzések – például prionbetegségek, hepatitis vagy akár HIV – átvitelének is. Röviden: az emberi test egyszerűen nem alkalmas tápláléknak.
A kultúrában élő borzalom
Mindezek ellenére a kannibalizmus kitörölhetetlenül jelen van a kultúrában. Gondoljunk csak a Jancsi és Juliska boszorkányára, aki a gyerekeket akarta megenni, vagy Hannibal Lecterre, aki az egyik legemlékezetesebb filmbeli szörnyeteggé vált. Az efféle alakok egyszerre taszítanak és lenyűgöznek – pont úgy, mint maga a téma.
Ma már csak szélsőséges helyzetekben
A globalizáció, a vallások elterjedése és az egészségügyi kockázatok miatt a rituális kannibalizmus gyakorlatilag eltűnt. Manapság leginkább pszichés betegségekkel, brutális bűncselekményekkel vagy a túlélés végső kényszerével kapcsolódik össze.
És mégis: a gondolat, hogy valaki képes saját fajtársát megenni, továbbra is foglalkoztatja az emberiséget. Borzongató, taszító és egyben izgalmas téma – talán épp ezért tér vissza újra és újra a legendákban, a művészetben és a horrorfilmek világában.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.