Magyar kutatók olyan kísérleti rákgyógyszert fejlesztettek ki, amely egyetlen kezelés után teljes gyógyulást eredményezett a kísérleti állatoknál.
A HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont (TTK) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) közös fejlesztése a bőrrák és a tüdőrák növekedését is leállította, egy örökletes mellrákmodellben pedig a daganat teljes eltűnését figyelték meg. A jelenleg ismert terápiákkal szemben ellenálló tumortípusok is reagáltak a kezelésre, ami különösen figyelemre méltó eredmény, hiszen az onkológia egyik legnagyobb kihívását épp ezek a gyógyszerrezisztens daganatok jelentik. A felfedezés a rangos Molecular Cancer tudományos folyóiratban jelent meg, amely a világ vezető tumorbiológiai lapjai közé tartozik.
Egy rendkívül erős hatóanyag biztonságos „becsomagolása”
A LiPyDau névre keresztelt készítmény egy rendkívül erős rákellenes molekulán alapul, amelyet a kutatók maguk állítottak elő. A pyrrolino-daunorubicin ezerszer mérgezőbb a rákos sejtekre, mint a jelenleg használt szerek, azonban a hatóanyag éppen emiatt súlyosan károsíthatná az egészséges szöveteket, ha közvetlenül juttatnák a szervezetbe. A probléma megoldását egy liposzómás nanohordozó jelentette, amely gyakorlatilag egy mikroszkopikus kapszulaként védi a környező szöveteket, miközben lehetővé teszi, hogy a hatóanyag a daganatos területen szabaduljon fel. A módszer lényege, hogy a szervezetben a tumor környezetének jellegzetes tulajdonságai segítik a hordozó felbomlását és a hatóanyag célzott felszabadulását.
Meglepően erős hatás az állatkísérletekben
A kutatók számára is meglepő volt, mennyire hatékonyan működött az új technológia. Dr. Füredi András, a tanulmány egyik első szerzője úgy fogalmazott: tizenöt éve fejlesztenek daganatellenes terápiákat, de ilyen jelentős hatást még sosem tapasztaltak. A
LiPyDau egereken, hat különböző daganatmodellben állította meg a tumor növekedését, és egyetlen dózissal meggyógyította a kísérleti állatokat.
Egy különösen agresszív emlőrákmodellben – amelyet a jelenleg elérhető gyógyszerek gyakorlatilag nem tudnak befolyásolni – mindössze egy hét alatt tűnt el teljes egészében a daganat.
Nemzetközi együttműködés és következő lépések
A kutatók hangsúlyozzák, hogy az eredmények mögött egy több mint tízéves, széles körű hazai és nemzetközi együttműködés áll. A projektben részt vett több magyar intézmény mellett az Országos Onkológiai Intézet és osztrák kutatócsoportok is, a következő lépések előkészítésében pedig a Kineto Lab Kft. működik közre. A cég alapító vezetője, Kigyós Attila szerint
a LiPyDau messze a leghatékonyabb tumorellenes vegyület, amelyet valaha teszteltek, ezért mindent meg kell tenniük azért, hogy eljusson arra a szintre, ahol már megkezdődhet a klinikai kipróbálás, vagy felkelti egy nagy gyógyszercég érdeklődését, aki továbbfejlesztheti onkológiai termékké.
Óvatos optimizmus: még hosszú út vezet a klinikáig
A szakemberek ugyanakkor óvatos optimizmussal tekintenek a jövőre. Az eddig elért eredmények teljes egészében állatkísérletekből származnak, és nem garantált, hogy embereknél is ugyanilyen hatás várható. Ahhoz, hogy a LiPyDau-val betegek kezelését is meg lehessen kezdeni, további vizsgálatokra és hosszabb engedélyezési folyamatra lesz szükség. Mindezek ellenére a kutatók szerint reális esély van rá, hogy a készítmény legyen az első olyan magyar fejlesztésű rákgyógyszer, amely eljut a klinikai alkalmazásig.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.