Korok Fatima – Le kell győzni a félelmeinket

Szinkronúszó volt, s a testkép-zavarok minden típusán átesett, az anorexiától a bulimiáig. Miután abbahagyta a sportot, munkamániásként csak az idegenvezetésnek élt. Egy súlyos baleset kellett ahhoz, hogy életmódot váltson: leadott negyven kilót, és rátalált a szabadtüdős merülésre. Tavaly nyáron pedig már megdöntötte a sportág világcsúcsát, a Bahama-szigeteken rendezett, nagy presztízsű Vertical Blue versenyen 102 méter mélységig merült. „Olyannak tűnhet, mint egy tündérmese, de az én életem sem csak napsütés, tengerpart és csillogás, hanem örökös hullámvasút” – meséli. Korok Fatimával beszélgettünk.

Tisztázzuk a fogalmakat: merülés vagy búvárkodás?
Szabadtüdős mélymerülés. Angolul free diving, az jobban hangzik.

Milyen érzés a víz alatt lenni? Más tudatállapot?
Mindenki álmodott már arról, hogy repül. Ilyesmi a merülés is. Repülsz a vízben. Olyan, mint az álom, mert könnyű vagy, mindenféle megterheléstől mentes. De nem kapcsolhatod ki teljesen a tudatodat, észnél kell lenni.

Mi játszódik le benned a víz alatt?
Odalent szembesülsz azzal, hogy az ember mennyire apró pont. Kis csepp a tengerben. Fönt, a felszínen van a számlák kifizetése, a mindennapi problémák. Amikor lemerülsz, ezek a gondok eltűnnek, a szorongásaid megszűnnek. S amikor megint visszajössz a felszínre, már azt is értékelni tudod, hogy levegőt veszel.

Amikor száz méter mélyre merülsz, és odalent vaksötét van, nem félsz?
Le kell győzni a félelmeinket. Az ember szinte bármire képes, ha felszabadítja önmagát. A szabadtüdős merülés arra is megtanított, hogy higgyek a lehetetlenben. Ha az ember igazán akar valamit, akkor egy idő után eléri. Ehhez az kell, hogy úrrá legyünk a félelmeinken, és kontroll alatt tartsuk a fantáziánkat. Az emberek kilencvenöt százaléka azt gondolja, hogy harminc másodperc után megfulladna a mélyben, de ez nincs így, csak a tudás hiánya és a rögzült félelmek miatt a többség nem tudja, hogy mire képes. 

Bárki le tudna merülni százméteres mélységbe, csak gyakorlás kérdése?
Száz méterre nem, ezt nem is ajánlanám, mert mentálisan és fizikálisan is extrém megterhelést jelent. De az emberi test és az emberi agy csodálatos teljesítményekre képes. Meg kell tanulni száműzni a negatív gondolatokat, nem azt kell szuggerálnunk magunknak, hogy jaj, én erre biztosan nem vagyok képes, hanem azt, hogy de igen, meg tudom csinálni.

Milyen biztonsági szabályokat kell betartani a merülés során?
A merülésnek rengeteg szabálya van, és minél mélyebbre ereszkedünk, annál több intézkedést kell betartani. Az első és legfontosabb, hogy egyedül tilos merülni. Még az edzéseken, a sekélyebb vízbe is mindig nagyobb csoporttal megyünk. Ideális esetben egy bójánál három ember gyakorol együtt, így felváltva tudunk merülni, egymást figyelni és biztosítani. Fontos az is, hogy csak olyan emberrel szabad merülni, aki ért a mentéshez. További alapszabály, hogy mindig legyen rajtad biztosítókötél, amely karabinerrel van rögzítve a kötélhez.

Egy laikusnak elég meredeken hangzik, hogy száz méteres mélységbe érve az emberi tüdő ökölnyi méretűvé zsugorodik. Hogyan lehetséges ez?
Egyszerű fizika. Minél mélyebbre merülsz, annál jobban nő a nyomás, tízméterenként egy barral [egy atmoszférányival]. Tíz méteren a felére, húsz méteren a harmadára csökken a tüdő térfogata, s egy idő után már nem tud jobban összemenni. Az 1950-es években még azt hitték, hogy negyven méter alá nem tud lemerülni az ember, mert felrobban a tüdeje. Aztán az orvostudomány is rácsodálkozott, hogy ez mégis lehetséges.

Milyen veszélyei vannak a szabadtüdős merülésnek?
A legnagyobb veszély az oxigénhiány miatti eszméletvesztés. Ha nincs társ melletted, akkor ez fulladáshoz is vezethet. A másik veszély a nyomás miatti ún. barotraumás sérülés, de ez kellő felkészüléssel elkerülhető. Ha azt érzem, hogy nem megy az egyenlítés, akkor nem kockáztatok, és visszafordulok. Ha valaki túl későn fordul meg, annak beszakadhat a dobhártyája.

Mit jelent a merülésnél az egyenlítés?
Ahogy a tüdő is összemegy a nyomás hatására, úgy kezdenek összemenni az emberi testben a légnemű gázokkal teli terek. A tüdő kiegyenlíti saját magát, viszont a fejben lévő üregeket nekünk kell kiegyenlítenünk. A szárazföldön ezt úgy lehet kipróbálni, hogy befogjuk az orrunkat, és megpróbáljuk az orrunkon keresztül kifújni a levegőt, ami így eljut a kis üregeken keresztül a fülkürtbe, s ott kiegyenlíti a hiányt.

Kerültél necces helyzetbe a merüléseid során?
Igen, de ha felkészült vagy, akkor nem esel pánikba. Akkor sem, amikor száz méter mélyen nem találod a cédulát. Velem ez két évvel ezelőtt előfordult a Bahamákon.

Milyen cédulát nem találtál?
Mindig egy kötél mentén merülsz, s egy bizonyos mélységben ott az igazoló cédula, amit fel kell hozni, anélkül nem érvényes a merülés. Kerestem, de nem találtam. Ráadásul volt lent egy reflektor, ami elvakított. Tíz másodpercig forgolódtam, de hiába, így az a világcsúcs-kísérletem érvénytelen volt.

Mire gondoltál ott lent, abban a tíz másodpercben?
Hogy hol lehet a cédula. Az járt a fejemben, hogy mindenáron meg kell találnom. A stressz és a negatív gondolatok miatt azonban gyorsabban használjuk el az oxigént, s ez a szén-dioxid-szint gyorsabb emelkedéséhez vezet, ami a mélyben egyfajta bódult állapotot eredményezett. Összezavarodtam. Rossz helyen vagyok? Vagy lehet, hogy csak képzelem az egészet? Az nagyon kemény út volt fölfelé. Akkor már nem feltétlenül tudja az ember, hogy mi a valóság, és mi az, amit hallucinál.

Ilyenkor mi segít?
Hogy nem adod fel, és mész tovább. Arra gondolsz, hogy nemcsak magadért csinálod, hanem a szeretteidért is. Ugyanúgy, mint az életben mindent. 

Volt egy másik merülésed is, amikor a felszíntől néhány méterre elájultál. Ott mi történt?
Az Törökországban volt, a szezon végén. Fáradt voltam, két antibiotikumos kúrát abszolváltam előtte, és végigutaztam a világot: Kanári-szigetek, Bahamák, Fülöp-szigetek, Honduras, majd jött Törökország. Mire odaértem, már nem volt meg bennem annyi önkontroll, hogy azt mondjam magamnak, a fáradtság miatt ezt nem biztos, hogy bírni fogom. Megpróbáltam, és nem sikerült, hét-nyolc méterrel a felszín alatt elájultam. Azóta tudatosabban állok hozzá, és csak olyan merülést vállalok, amelyről tudom, hogy be is fogom fejezni.

Milyen stációi vannak a merülésnek?
Az első 25-30 méteren átváltozol vízi élőlénnyé, átszellemülsz, aktív meditatív, nagyon fókuszált állapotba kerülsz, s mindezt úgy, hogy közben nem lélegzel. Ez az első szakasz nehéz, mert ott még erős a víz felhajtó ereje, s egy hang azt súgja a füledbe, hogy menj vissza a felszínre, sokkal jobb lesz neked ott. Ha ezen túljutsz, jön a szabadesés, amikor zuhansz a mélységbe.

Közben nyitva a szemed?
Igen, mert néha azért meg kell nézni, hogy ott van-e a kötél. Az nem jó, ha lehunyod a szemed, és túlságosan ellazulsz, mert álomvilágba kerülhetsz. Meditatív állapot a merülés, de nagyon jelen kell lenned. Fölfelé is ezért kell többször kinyitni a szemedet, hogy ne szakadj el a valóságtól.

A merüléseidről készült felvételeken az látszik, hogy nemcsak a testedet uralod közben, hanem a gondolataidat is. Erre külön edzel?
A merülés minden szakaszát nagyon alaposan meg kell komponálni előre. A mentális erőre azért van szükség, mert az is oxigént vesz el, ha kéretlen gondolataid vannak.

A mélyben vaksötét van?
Nem mindenhol. Egyiptomban vagy Hondurasban még száz méter mélyben is szinte világos a víz. A Bahamákon viszont már ötven-hatvan méter után sötétség.

Hideg van odalent?
Ez vízfüggő. Előfordulhat, hogy a felszínen 24 fok van, s lefelé akár tíz fokot is csökken a hőmérséklet. Az ilyesmi engem nem szokott traumatizálni.

A világcsúcsot jelentő, 102 méteres szabadtüdős merülésed során 3 perc 47 másodpercig voltál a víz alatt. Mi a rekordod, mennyi ideig tudod visszatartani a lélegzetedet?
A statikus légzésvisszatartási rekordom 6 perc 10 másodperc, de ebben a kategóriában nem versenyzem. A mélymerülés jóval összetettem felkészülést igényel, hiszen mozgás közben megnő az oxigénfelhasználás, ezért a légzésvisszatartás is nehezebb.

Ebben a számban a világrekordot az orosz Natalja Molcsanova állította föl, ő 9 perc 2 másodpercig bírta egy levegővétellel a víz alatt. Molcsanova 2015-ben, Spanyolország partjainál eltűnt. Mi történt vele?
Natalja örökre a sportág legendája marad, az ő teljesítménye ma is sokaknak jelent motivációt. Sajnos elkövette azt a hibát, hogy nem volt megfelelően biztosítva a kötélhez, így valószínűleg egy áramlat sodorta el a mélyben. Örök mementó ez mindannyiunknak, hogy nem számít, mennyire tapasztalt és erős az ember, odalent a víz az úr, ezért a szabályokat mindig be kell tartani.

Luc Besson filmjét, A nagy kékséget (The Big Blue) két legendás búvár, Jacques Mayol és Enzo Maiorca története ihlette. Van még olyan film, amely a szabadtüdős merülés világát mutatja be
A Netflixen tavaly jelent meg egy dokumentumfilm A legmélyebb lélegzet (The Deepest Breath) címmel, amely egy olasz versenytársam, Alessia Zecchini és az ő edzője drámáját meséli el. Talán ebből a filmből értheti meg a közönség a leginkább, hogy milyen is a szabadtüdős merülők élete.

Te mit tanultál meg magadról a merülések során?
Könyvnyi választ tudnék erre adni, már írom is, csak lassan megy (nevetés). Mit tanultam magamról? Talán azt, hogy mindig miénk a döntés lehetősége. S hogy menni kell előre, harcolni az álmainkért. De el kell fogadnunk azt is, hogy vannak dolgok, amelyek felett nincs befolyásunk. 

Mire gondolsz?
Az időjárást például nem tudjuk irányítani. Felkészülök egy versenyre, odautazom a helyszínre, de előfordulhat, hogy a rossz időjárási viszonyok miatt nem tudok merülni. Ezen nem éri meg mérgelődni, el kell fogadni, hogy ez van.

Egyszer azt nyilatkoztad, a merülés más perspektívába helyezi az emberi életet. Megváltoznak a fontossági sorrendek?
Amikor tudatosítod, hogy az ember halandó, akkor elengeded a kevésbé fontos dolgokat. Foglalkozz azzal, amit szeretsz csinálni, s töltsd olyan emberekkel a napjaidat, akik megérdemlik, hogy időt szánj rájuk.

A cikk eredetileg a Vasárnap családi magazin 2024. október 15-i számában jelent meg.