Koperta - Visszaemlékezés a kezdetekre (1954–2025)

A pozsonyi Magyar Pedagógiai Iskola 1954–1958-ban végzett, IV.B osztálya tartotta 67. éves találkozóját júniusban, Komáromban. A 65. érettségi találkozó alkalmából emléklapot készítettek, akkor döntöttek úgy a jelenlévők, hogy érett korukra való tekintettel már minden évben megszervezik a találkozót. A nyolcvanas éveik vége felé járó diákok számára már évente ünnepnek számít a találkozás és az emlékezés. Az ez év júniusában szervezett találkozóra előre megbeszélt témával készültek: visszaemlékezés az elmúlt hetven év különleges történeteire és élményeire.

1954-ben 38 diáklány érkezett Pozsonyba a szélrózsa minden irányából, hogy együtt készüljenek a pedagógiai pályára. Tulajdonképpen háborús nemzedék voltak ők, voltak közöttük hadiárvák, és voltak, akik a csehországi deportálásból tértek haza. Többen sokgyerekes családból, nádfedeles házból érkeztek, megtapasztalva a nélkülözést, de az akkori paraszti életmód javait is. Megemlékeztek arról, hogy csak az állami ösztöndíj segítségével tudták tanulmányaikat folytatni, gyakran a könyvek beszerzésére sem volt lehetőség, aki hamarabb megtanulta a tananyagot, továbbadta a többieknek. Testvéri szeretet volt közöttük, kölcsönadták egymásnak a cipőt, a ruhát, hogy sétálni mehessenek Pozsony utcáin.

A tanárok és a diákok között különleges viszony alakult ki, mert a diákok felnéztek rájuk, tisztelték és szerették őket. Ez alkalommal beszéltek jó emlékű tanáraikról, példaképeikről, többek közt Roškó Izabella osztályfőnökről, Hostok István igazgatóról, Janda Ivánról és a többiekről.

Visszaemlékeztek arra, hogy a tanárok szülői szeretettel szerették, bátorították őket, nem dorgáltak és nem szidtak, hanem felkészítettek arra, hogy népnevelők, közösségszervezők legyenek. Azért volt erre szükség, mert 1945-ben a kormányprogram elrendelte a magyarok jogfosztását, a lakosságcserét, a magyar iskolák bezárását és a pedagógusok elbocsátását. 1950-ben nyitottak a magyar iskolák, és a pedagógusoknak alig öt százaléka maradt meg, ezért volt szükség új pedagógusnemzedék képzésére.

A mostani találkozón nyolc „öreg diák” vett részt, és megemlékeztek elhunyt osztálytársaikról is. Visszaemlékeztek a kezdetekre, amikor az iskola elvégzése után kihelyezték a fiatal tanítókat a falukba és a városokba. A tanításon kívül is sok dolguk akadt: ők voltak a szlovákul is „írástudók”, segítettek a lakosságnak szlovákul megírni a kérvényeiket, ők írták össze a házaknál a kötelezően beszolgáltatandó tyúktojások számát is, irányították az iskolás gyerekek „mandelinkaszedő” szövetkezeti szolgálatait. Abban a korban a tanító minden falusi szervezetnek a tagja volt, a Csemadoknak, a Vöröskeresztnek, és az ő feladatuk volt, hogy törődjenek a helyi kultúrával.

Nagy örömet szerzett a találkozó résztvevőinek, hogy ugyanabban az épületben, egy időben tartotta a találkozóját a IV.A osztály is, így megoszthatták közös élményeiket. Hálásan emlékeztek a vasokleveles találkozó tagjai arra, hogy milyen egyetértés és kölcsönös tisztelet volt közöttük annak idején, hogy milyen nemes rang volt tanítónak lenni abban az időben.

Elhatározták, hogy ha élnek és bírnak, akkor a következő évben is összejönnek, még ha csak ketten-hárman is.

Écsi Erzsébet, Horváth Johanna