Tóth Éva archívuma
Továbbra is várjuk NÉVVEL, CÍMMEL ellátott leveleiket, mégpedig a Duel-Press, Vasárnap szerkesztősége, P. O. Box 222, 830 00 Bratislava postai, vagy a vasarnap@vasarnap.com e-mail-címre. Kérjük, aki csak teheti, a levélírás elektronikus formáját válassza!
Szent István népe vagyunk. A nemzet, amely oly sokszor a maga erejéből forgatta a történelem kerekét, de a hazaszeretetet nem temette el a múlttal. Az megmaradt, és bennünk él, s mi büszkék vagyunk magyarságunkra.
Kassán már hagyománnyá vált a Szent István-napi ünnepség. Idén augusztus 22-én tartottuk az Erzsébet utcai Majel Rovás házban. Az ünnepséget Buday Ernő, a Szent István Társulás elnöke szervezte. Jelen voltak a Bocskay Keresztény Társaság és a Szakkay József Társaság tagjai, valamint a Csemadok városi választmányának alelnöke, Duncsák Mária asszony és a magyar nyugdíjas klub vezetője, Király Erzsébet, rajtuk kívül pedig még sokan mások, kassai magyarok. Ott volt Gris Emese Diána és Berényi János Magyarország Kassai Főkonzulátusáról, valamint Oremus Zoltán református esperes, aki megáldotta az új kenyerünket. A rendezvényt Ivanecka Mária Őszirózsa-tag vezette.
A himnusz eléneklése után Szent István király imáját hallhattuk Tóth Éva előadásában, majd Balassa Zoltán történész és újságíró tartotta a díszbeszédet. Utána az Őszirózsa népdalcsoport tagjai léptek fel egy műsorral. Tóth Éva szavalata után Szent Istvánról szóló énekeket és más szép népdalokat adtak elő az Őszirózsa tagjai. A megáldott kenyeret Exner Margit és Ballok Borbála osztották szét a közönségnek. Füleky Ervin hegedűn kísérte a szép népdalokat. Ivanecka Mária díszokleveleket osztott szét. Végezetül Buday Ernő elnök mindenkinek megköszönte, hogy elfogadták a meghívást, és jelenlétükkel megtisztelték a rendezvényt. Felejthetetlen délután volt. Megható ennyi magyarral találkozni. Reméljük, a következő években még többen kapcsolódnak be ilyen magyar rendezvényekbe.
Isten áldd meg a magyart!!!
Tóth Éva, Kassa
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.