Képek: Sátorné Lovas Márta archívuma
Volt egy fiú, egy kislány és két háború. Úgy hívták őket, mint a mesében: Jancsikának és Juliskának...
Tisztelt Szerkesztőség!
Szeretettel üdvözlöm Önöket. Jelentkezem a felhívásukra egy második világháborús történettel. Az édesapám legszebb fiatal éveit katonaként élte meg, de ahogy ő fogalmazott, a Jóisten mindig vele volt, és megsegítette. Sokat tudnék írni a háborús évekről, hiszen csak a naplót kell elolvasnom, amit ő írt. 1926-tól 1954-ig ebbe a naplóba mindent belefoglalt, időrendben, helységnevekkel ellátva, elmesélte a viszontagságait is, amit átélt majdnem 8 év távollét után. Mivel szépen és ügyesen tudott rajzolni, így a fogolytábort is lerajzolta. Így szereztünk tudomást nemcsak írott formában, hanem szemléltetve is az ott átélt borzalmakról. Mindig úgy mondta: olyan messze voltam, hogy még a sóhajom sem szállt haza.
Sátorné Lovas Márta, Hegysúr
De kezdem a legelején. Volt egy fiú, egy kislány és két háború. Úgy hívták őket, mint a mesében: Jancsikának és Juliskának. Jancsikát a családban Janinak hívták, és az első világháború után született. Mire felcseperedett és felnőtté vált, kitört a második világháború. Ő akkor már katonaköteles volt. Besorozták, le is töltötte a tényleges katonai szolgálatát, három évet egy somorjai laktanyában. Délceg, szép ember volt. Büszkén viselte az egyenruhát, amelyet még egy jelvény is díszített: mesterlövész. Lehet, hogy ezt akkor másképpen értelmezték, de a jó teljesítményeiért többször kapott eltávozást a laktanyából. Jól teltek a katonaévei, egy soproni százados tiszti szolgája volt, akit nagyon tisztelt, és a százados úr őt is megbecsülte. Letelt a katonai szolgálat ideje, és hazatért szülőfalujába, de nem sokáig örülhetett a civil életnek, mert SAS-behívót kapott, azonnal vissza kellett térnie a laktanyába, és már indult is a frontra.
Fogságban a Kaszpi-tengernél
Mielőtt elindult volna, még elvégzett egy tanfolyamot, és szanitéc lett az orvos mellett. A fronton kijutott neki bőven a borzalmakból, a halál is közel járt hozzá. Éhezett, fázott, de túlélte az egy évet, amit a fronton töltött. Bizakodva várták a háború végét, ami el is érkezett, de az ő számára másképp: fogságba esett, hadifogoly lett, és ami ezután következett, az nem mondható egy leányálomnak. Kaukázusba került a Kaszpi-tenger mellé, Sumqayitba, azeriek közé, akik segítőkészek voltak, de nagyon szegények. A munkatáborban az éhezés, a honvágy és a bizalmatlanság közepette kibírta a 3,5 évet. Hazajutott csontsoványan, a szerettei alig ismertek rá. Fokozatosan visszanyerte erejét, életkedvét, ami köszönhető volt édesanyja törődésének és finom ételeinek, de az első hetekben bizony csak gyenge, gyomorkímélő ételeket kapott a sok évi éhezés után.
„Itt volt a csinos katona”
Juliska egy ügyes, szemrevaló, 11-12 éves kislány nagy családból származott. Tízen voltak testvérek. Jó tanuló, szorgalmas és dolgos volt. Úgy mondták, ő volt a szülei jobb keze. Vasárnaponként templomba járt, és mindig megnézett egy katonát, aki néha-néha ott volt az istentiszteleten. Hazafelé menet Juliska boldogan újságolta a mamuskának. Itt volt a csinos katona. Mamuska ilyenkor elmosolyodott, és csak ennyit mondott: korai még ilyen dolgokkal foglalkoznod. Az évek múltával a katonát már nem látták a templomban, a szülei sem tudták él-e, hal-e. Juliskából közben szép lány lett. Kérője is akadt bőven, de a csinos katonáját nem tudta feledni. A háború után az ő családját is kitelepítették Morvaországba, és csak évek múltával kerültek haza szülőfalujukba.
Egy vasárnap délelőtt, templomba menet, a lépcsőn megállva megpillantott valakit: az ő katonáját – már civilben, de rögtön ráismert. A fiatalembernek nem volt tudomása róla, hogy régen egy kislány őt kereste a tekintetével, de ő akkor és ott úgy érezte, megtalálta élete párját, és így is lett. Ők voltak a szüleim: apukám, Lovas János 1920-ban született Hegysúron, anyukám, Molnár Julianna 1929-ben született Jókán, és 1950-ben kötöttek házasságot. 58 évig éltek együtt jóban-rosszban, úgy, ahogy azt esküvel megfogadták. Hálával és szeretettel emlékezem rájuk. Már emlékeimben élnek tovább.
Olvasóink által beküldött további, második világháborúhoz kötődő családi történeteket találnak Krónikás rovatunkban, illetve itt és itt is.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.