A keresztény egyház legnagyobb ünnepe Krisztus feltámadása, de a hívők csak mintegy négy évszázaddal a valós események után kezdtek megemlékezni róla. Azóta az egész világon mindenhol úgy ülik a húsvétot, ahogy azt az egyházi tanítás szerint Krisztus életének tanúi meghagyták.
A 19. században bukkantak rá a kutatók egy útleírásra, amelynek a szerzője a mai Spanyolország területéről származó, Eteria nevű gazdag hölgy. A könyv magyarul is megjelent Ivancsó István fordításában, a címe Eteria útinaplója. A zarándoknő 384-ben és 385-ben szolgái kíséretében bejárta a Sínai-félszigetet, valamint Kis-Ázsia egy részét.
Eteria nagyhéti élményei
Eteria pontosan a nagyhetet töltötte Jeruzsálemben. Az utókor nagy örömére barátnőinek igen pontosan leírta élményeit. Részletesen beszámolt arról, hogyan ünnepeltek a jeruzsálemiek virágvasárnaptól – bár ezt a szót ő még nem használja – a feltámadás napjáig. A fiatal hölgyet főleg a virágravásnapi körmenet hangulata ragadta magával, leírta, hogy még azokat is elviszik a többiek, akik nem tudnak járni.
Az aggokat és a betegeket a karjukba veszik, a gyermekeket a nyakukba ültetik, és mindannyian pálma- és olajágakat lengetve vonulnak egész Jeruzsálemen át a Feltámadás templomába.
A virágvasárnapi ujjongást a nagyhét elcsendesedése és a nagypénteki gyász követte. Eteria a nagypénteki szertartásokon is részt vett, és mély átélésről, Krisztus fájdalmával való azonosulásról számol be. Feljegyzései szerint ezen a napon, mielőtt a nap felkelne, a hívők elmennek ahhoz az oszlophoz, amelynél megostorozták Krisztust. Innen visszatérnek pihenni házaikba, aztán a Golgotára vonulnak a kereszthez. A püspöknek egy széket tesznek a kereszt mögé, eléje pedig egy leterített asztalt, majd a diakónusok előhozzák azt az aranyozott ezüst ládikát, amelyben a szent kereszt fája és felirata van. Felnyitják, felmutatják a népnek, majd a püspök a szent fa végeire teszi a kezét, a hívők pedig egyesével az asztalhoz járulnak, és hódolatuk jeléül megcsókolják a kereszt fáját.
Harapás a kereszt fáján
Közben a diakónusok figyelő szemmel őrzik a szent fát. Eteria azt írja: erre azért van szükség, mert azt beszélik, valaki régen egy harapást ejtett rajta, és a fogai között elvitt egy darabot belőle. Tehát a diakónusok vigyáznak, nehogy valaki ismét ilyesmire vetemedjen. A nap hatodik órájában a kereszt és a Feltámadás temploma közötti hatalmas térre megy a nép, és a hatodik órától a kilencedik óráig, vagyis délután háromig olvasmányokat olvasnak az Úr szenvedéséről. Az egész gyülekezet érzelmeit kifejezi – írja Eterea –, hogy nincs se kicsi, se nagy, aki ezen a napon, ebben a három órában ne sírna hihetetlen módon azon, hogy az Úr ennyit szenvedett értünk. A kilencedik órában János evangéliumából azt a részt olvassák fel, ahol az Úr kiadta lelkét, majd egész éjszaka virrasztanak.
A feltámadás örömhírét nagyszombat éjszakáján olvasták fel az evangéliumból, és a szertartást vasárnap fejezték be, mivel az Úr napja már az apostolok idejében is a vasárnap volt.
Egész éjszaka a Szentírást olvasták, imádkoztak, majd hajnalban tartották a szentmisét, mert a felkelő napban a feltámadó Krisztus szimbólumát látták.
Eteria szerint a húsvéti szertartásokat Jeruzsálemben is úgy végezték, mint az ő hazájában, Spanyolországban, és ugyanúgy nyolc napig tartottak, mert az ünnep nyolcada az örökkévalóság szimbóluma.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.