Tisztelt szerkesztőség!
Olvasva a Vasárnapban lévő felhívást, először megörültem, aztán elgondolkodtam… Vajon legendás tanár volt-e az én kedvenc tanító nénim? Írhatok-e róla? Úgy döntöttem, igen, és a szerkesztőkre bízom, közlik-e. Kisebb csoda, de sikerült képet is találnom Tamás Jánosnéról, a mellette lévő szőke copfos kislány én lennék… Két évig tanított, negyedikben is, ez a negyedikes osztályképünk.
Futó Mária, Galánta
1963-ban kezdtem járni az Ipolysági Magyar Tannyelvű Alapiskolába. Jó tanítóim voltak, szép emlékeket őrzök az iskoláról. A tanulással nem volt gondom, és pici koromtól pedagógus akartam lenni. A szüleim is tanítottak egy másik iskolában, de legnagyobb hatással a harmadik osztályos tanító nénim, Tamás Jánosné, Ibolya néni (akkor még nem szabadott így szólítani a pedagógusokat) volt rám.
Az én szememben ő volt a legjobb, legszebb. Barna bőre, ősz haja, pirosra rúzsozott szája még mindig előttem van. Egyszerűen, de elegánsan öltözött, mindig mosolygott, kedves volt. Nagyon jól elmagyarázta a tananyagot, még a matematikát is, és ami a legfontosabb, igazságos volt. Ha kellett, megszidott, de ezt is szeretettel tette. Nagyon szerette a gyerekeket, ha valami nem sikerült, segített és biztatott, megnyugtatóan hatott ránk.
Rávezetett az olvasás örömére, megismertette velünk, milyen csodálatos a magyar nyelv, s miért olyan fontos az anyanyelvünk. Amikor otthon tanultam, mindig arra gondoltam, hogy szépen kell majd felelnem, örüljön a tanító néni – s persze a dicséret is jólesett. Én nem tudom, milyen eredményei, elismerései, esetleg kitüntetései voltak, később elkerültem szülővárosomból Galántára, aztán már nem sokat tudtam róla. Az azonban biztos, hogy nagyon nagy hatással volt rám. Olyan szerettem volna lenni, mint ő, nagyon sokszor eszembe jut, hogy amikor valamit nem tudtunk, nem volt mérges, mosolygott, és nagy-nagy türelemmel elmagyarázta még egyszer. Sosem alázott meg senkit az osztály előtt, nem csúfolódott, hanem elhitette velünk, hogy ha most nem is olyan jó ez a rajz, ez a felelet vagy bármi, majd máskor biztosan jobban sikerül.
Nem kellett izgatottan, összeszorult gyomorral iskolába járni, nem féltünk tőle, mert mindnyájan nagyon szerettük.
Az élet úgy hozta, hogy bár magyar–szlovák szakos pedagógus lettem, rövid ideig dolgoztam népművelőként és újságíróként is – akkoriban nehéz volt pedagógusként elhelyezkedni. Később teljesült csak az álmom, végül huszonöt évig tanítottam. Rövid ideig felső tagozaton, aztán végre az alsósokhoz kerültem. A kicsikkel igyekeztem én is olyan lenni, mint a kedvenc tanító nénim. Türelmes, igazságos, kedves – remélem, legalább részben sikerült.
Pályafutásom során sokszor eszembe jutott Tamás tanító néni, megkérdeztem magamtól, vajon ő mit tenne az én helyemben. Igyekeztem úgy helytállni, nehogy szégyent hozzak rá… Mára a tanító néniről nem tudok semmit, valószínűleg már el is távozott közülünk, hisz már akkor sem volt a legfiatalabb.
De amit tőle tanultam, az egy életre megmaradt bennem, s biztosan tudom, hogy ő volt ÉLETEM TANÍTÓJA.
Összeállította: VI
Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.