Elvégeztem az egyetemet, de hogyan tovább? Fiatalok vallanak a diploma utáni első lépésekről

A közoktatás még struktúrát ad, keretet biztosít, de a felsőoktatás már jóval nagyobb önállóságot követel. A diploma utáni élet viszont gyakran olyan, mintha hirtelen semmi kapaszkodó nem maradna: nincs heti órarend, nincsenek tanárok, és megszűnik a hallgatói státusz adta biztonság.

Ebben az időszakban jelentkezhet az ún. kapunyitási krízis. Ez egy pszichológiai és élethelyzeti válság, amit főként a húszas éveik közepén-végén járó fiatal felnőttek élnek át. Gyakran akkor jelentkezik, amikor az illető kilép az iskolai rendszerből, megszerzi a diplomáját, és elkezd szembesülni a „felnőtt élet” kihívásaival: a munkakereséssel, önálló életvitellel, pénzügyi felelősséggel, párkapcsolati döntésekkel és az identitáskereséssel.

Ebben a diák- és felnőttszerep közti átmenetben gyakori az érzelmi hullámzás, az önértékelés megingása, az útkeresés. Az ürességérzet vagy szorongás természetes velejárója az életszakaszváltásnak

 – magyarázza Demjén Anna pszichológus.

Az élet hív, a munka vár…

Az első munkahelytől sokan azt remélik, hogy elindítja a karrierjüket – egy álompozíció, ami megkoronázza az éveken át tartó tanulást. A valóság viszont az, hogy az első munka leginkább a számlák kifizetéséről szól: albérlet, rezsi, élelmiszer, esetleg diákhitel és így tovább. Ráadásul eltűnnek a diákkedvezmények is – nincs több félárú bérlet vagy kedvezményes mozijegy.

„Nagyon furcsa érzés, hogy az eddigi rutinom megszűnik, és minden teljesen más lesz ezután. Nem tudom, hogy pontosan mi, de valami új jön – és ez nem feltétlenül rossz dolog” – mondja Imre, aki gépészmérnökként került ki a munkaerőpiacra. Neki feltehetően nem lesz gondja azzal, hogy elhelyezkedjen a szakmájában:

a Profesia.sk álláskereső portál adatai szerint 2024-ben a gépészmérnökök iránt volt a legnagyobb a kereslet Szlovákiában – megelőzve az informatikusokat és az építészmérnököket is.

A fiatal gépészmérnök marad is a jól ismert terepen: „A kutatásban és az ipari szférában már öt éve benne vagyok, így ez komfortos számomra. Paradox módon, az utazás és a pihenés az, ami most újdonság. Erre szeretnék több figyelmet fordítani.”

Dóri viszont másként áll a kérdéshez. Ő tájépítészetet tanult, de három nappal az államvizsga után repülőre ült, és az Egyesült Államokban animátorként kezdett dolgozni egy szállodában. „Ezt már télen elhatároztam, és az egyik legkönnyebb döntésem volt. Nagyon szeretek itt lenni. Pont azt csinálom, amire vágytam: új kultúrákat ismerek meg munka közben. Szeretném még más földrészeken is kipróbálni magam – Ausztrália is tervben van.”

A pszichológus szerint sok fiatal a felnőttszerepre való áttérés során újraértelmezi saját identitását, ami gyakran a korábbi tervek átírásához is vezet. Így egy, a tanulmányoktól eltérő irányba indulni – mint Dóri esetében – nem kivétel, hanem egyfajta természetes válasz lehet az identitásformálás kihívásaira.

Kitti viszont, aki magyar–szlovák szakos tanárként végzett, szeptembertől tanítani fog. „Mindig ezt szerettem volna csinálni” – mondja. De nem lesz számára teljesen ismeretlen terep az oktatás – már diákként is adott szlovákórákat egy nyelviskolában. 

Barbara is hasonló cipőben jár: idegenforgalomból szerzett diplomát, és már az egyetem alatt dolgozott egy utazási irodában. „Amint meglett az államvizsga, teljes munkaidőben felvettek. Egy percet sem pihentem. Bár szerettem volna külföldön is kipróbálni magam, lecsúsztam az Erasmus-programról.”

Egy szaktársa azonban jelenleg a könyvek világában utazik. „Diákként is ebben a könyvesboltban dolgoztam. Pár nappal az államvizsga után jutott eszembe, hogy gyorsan kéne valami – így kaptam egy rövid távú szerződést.”

Megkönnyebbülés vagy szorongás?

A legtöbben vegyes érzésekről számoltak be: öröm, megkönnyebbülés, hiány, szorongás egyszerre jelent meg az egyetem befejezése utáni napokban.

Ez összhangban van azzal, amit a pszichológus is hangsúlyoz: a normatív krízisek – például az iskolapadból a munka világába való kilépés – komoly belső munkát kívánnak. Ilyenkor nemcsak a jövő, de gyakran a saját döntéseink is kérdésessé válnak.

Fontos az is, hogy milyen reakciókat kapnak a friss diplomások a környezetüktől. Van, akit támogató család vesz körül, mások viszont a jóindulatú kérdésekben is nyomást éreznek.

Dóri például krízisként élte meg a lezárást. „Gyerekkorom óta az volt a célom, hogy diplomám legyen. Ahogy közeledett a vége, az az érzésem támadt, hogy nincs több célom. Nagyon furcsa és rossz érzés volt. A mostani munkám viszont sokkal jobban feltölt, mint az egyetem valaha.”

Anikó szabad bölcsészetet hallgatott Budapesten. „A családban én vagyok az első diplomás. Emiatt nagy volt rajtam a nyomás, hogy bármi áron végigcsináljam. Közben meg folyamatosan bíráltak, hogy miért ezt választottam, és mit fogok ezzel kezdeni.”

Ádám mechatronikát tanult, és az egyetem alatt is a szakmájában szerzett tapasztalatot – a jövője azonban homályos. „Mindenki azt kérdezi, hogy mi lesz velem, hova megyek dolgozni, miközben én sem tudom. Ez nyomasztó. Ugyanakkor érzem a támogatást is – örülnek, hogy lediplomáztam.”

Egy utolsó nyári szünet

Tombol a nyár – de a friss diplomásoknak ez valószínűleg az utolsó „szabad” nyaruk. A legtöbben azt mondták, szívesen pihennének, buliznának, utaznának még egyet, mielőtt végleg beállnak dolgozni.

Ádám világ körüli útról álmodik: „Önkénteskednék a tengerparton, graffitiket festenék át nagyvárosokban, fákat ültetnék, kertet gondoznék – munkáért szállást alapon.”

Imre is kikapcsolódásra vágyik. „A pihenés most új érzés számomra. Utána viszont folytatom, amit elkezdtem: munkát keresek, képzem magam, és ha lehetőség nyílik rá, szeretnék továbbtanulni.”

Barbara így fogalmazott: „Igyekszem megtalálni az egyensúlyt a munka és a szabadidő között.”

És, hogy hogyan látja a pszichológus?