„Amikor az apám sírjánál vagyok, minden egyes alkalommal elsuttogom neki, hogy megvan ám a papa, és most neki is gyújtunk egy gyertyát” – írja Kőrös Lajos Vágsellyéről megható levelében. Olvasóinkat arra kértük, a második világháború befejezésének nyolcvanadik évfordulóján küldjenek családi történeteket fájó veszteségekről, csodás megmenekülésekről, frontszolgálatról, hadifogságról.
Naponta nyitjuk a drótpostát, olvassuk az érkező leveleket. Kőrös Lajos írása is fájó veszteségről, ugyanakkor a végtisztesség lehetőségéről is szól. A második világháborúban eltűnt nagyapjának nyughelyét a család kutatómunkájának köszönhetően hosszú évtizedekkel a háború lezárása után, napjainkban sikerült azonosítani. Moszkvától 200 kilométerre, keletre.
„Bálint unokaöcsémmel megfogadtuk, hogy ha egyszer véget ér majd ez a háborús őrület odaát, biztosan elmegyünk a nagyapa sírjához, és édesapám helyett is személyesen lerójuk a kegyeletünket – nem csak a nagypapa sírjánál, hanem az összes háborúban elhunyt és ott eltemetett magyar katona emlékére. Isten nyugosztalja őket!”
– írja Kőrös Lajos.
Megtisztelő, hogy olvasóink megosztják szerkesztőségünkkel családi történeteiket, a gondosan őrzött, korabeli fotókat. Olvashattunk csodás megmenekülésről is egy finnországi fogolytáborból: „Miután a szerelvény befutott, és a hadifogoly leszállt, minden asszony csak őt figyelte, és találgatták, hogy vajon ki is lehet. A magas, lesoványodott, fogatlan férfi édesanyámhoz lépett, és így szólt: Szervusz, Juliska! Édesanyám először nem ismerte fel a férjét, nagyon megdöbbent, de végül sírva ölelte át.” Megelevenedik a hazaérés a dachaui haláltáborból: „Április 29. és május 1. között mentették ki a halál torkából az amerikai felszabadító erők katonái. Falujába június 5-én ért haza a Vöröskereszt segítségével. Aznap a felesége, Teri nagymamám a mezőn dolgozott a húgával. Egy csoszogó nyomorultra lett figyelmes a Gömörhorkára vezető úton.” Balog János munkaképességét már soha nem nyerte vissza, és kárpótlást soha nem kapott.
„Már csak csendesen nézik a tévét / Ahol ragyog egy másik világ / És ők nem kérik senkin se számon / Az elrabolt évek sorát / Pedig semmiért vesztek el álmok / Mint a zálogban hagyott ruhák”
– énekli Zorán.
Valóban. Micsoda drámai életet kellett élniük nagyszüleinknek, szüleinknek. Megjárták a világháború poklát, hogy aztán átbillenjen minden borzalom egy másik sötét érába, a kommunista diktatúra padláskisöprő korszakába. Évtizedek tűntek tova így. De a történeteik nem merülhetnek feledésbe. Veres István gondozásában hétről hétre megidézzük a Vasárnapban az elrabolt évek sorát, családjaink közös múltját, ami még inkább összetarthatja és megerősítheti közösségünket. Hiszen értünk küzdötték át magukat szörnyű időkön.
Kapcsolódó cikkünk
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.