Egy ősi tekercs titka, amelyet a közel 2000 évvel ezelőtti vulkánkitörés perzselt feketére

1

A tekercs egyike annak a több száznak, amelyeket egy római villa könyvtárában találtak Herculaneumban, az Olaszország nyugati partján fekvő városban, amelyet a Vezúv Kr. u. 79-es kitörése teljesen elpusztított.

A fényűző villában végzett ásatások – amely feltételezések szerint Julius Caesar apósáé lehetett – hatalmas tekercsgyűjteményt tártak fel, azonban a papiruszok annyira elszenesedtek, hogy a fekete tinta olvashatatlanná vált.


A PHerc. 172 néven ismert papirusz egyike annak a három Herculaneumi tekercsnek, amelyeket a Bodleian könyvtárak őriznek. A dokumentumot digitálisan, számítógépes technológiával boncolgatják, és több szövegoszlopot tártak fel, amelyeket az Oxfordi Egyetem kutatói már elkezdtek értelmezni. A tudósok szerint az egyik felfedezett szó az ógörög „diatropé”, amelynek jelentése „undor” – és kétszer is szerepel a szöveg néhány oszlopán belül.


„El vagyunk ragadtatva attól, hogy sikerült képalkotással olvashatóvá tenni ezt a Bodleian könyvtárakból származó tekercset” 

– mondta Dr. Brent Seales, a Vesuvius Challenge társalapítója. Ez a verseny nagy előrelépést hozott a tekercsek digitális feldolgozásában és olvasásában, 3D röntgenképek felhasználásával. 

„Ez a tekercs több olvasható szöveget tartalmaz, mint bármely más, korábban beolvasott herculaneumi tekercs.” 

– tette hozzá Seales.

A mesterséges intelligencia segített a több ezer éves szöveg megfejtésében

Mivel az elszenesedett tekercsek túl törékenyek ahhoz, hogy fizikailag kezeljék őket, a kutatók csupán 3D röntgenfelvételekre támaszkodhattak. A Vesuvius Challenge tevelyi győztes csapata egy számítógépes szoftvert fejlesztett ki, amely virtuálisan dolgozta fel a papiruszt. Ezután mesterséges intelligencia segítségével azonosították a tinta nyomait a papirusz szálai között, és végül kiolvasták az ősi szövegrészleteket. 

A tekercs – amelyet az epikureus filozófus, Philodémosz írásának tartanak – a gyönyör forrásaival foglalkozik, a zenétől az ételekig. A szöveg azt vizsgálja, hogy a kellemes élmények az ételek bőségéből vagy ritkaságából fakadnak-e, valamint hogy az étkezés kisebb vagy jelentősebb összetevői játszanak-e nagyobb szerepet az élvezetben.

Epikures

Epikurosz elveit követő, az élet nyújtotta örömöket bölcs mértékkel élvező (személy), mai értelmében az elveket minden más érték fölé helyező (személy)

2

Az Oxfordban őrzött tekercs és története


Az Oxfordi tekercset a 19. században IV. Ferdinánd, Nápoly és Szicília királya adományozta a Bodleian könyvtárnak.
A kutatók megfigyelték, hogy ennek a papirusznak a tintája jobban látható a röntgenfelvételeken, mint más herculaneumi tekercsek esetében, ami arra utal, hogy sűrűbb tintával írták. Richard Ovenden, az Oxfordi Bodleian könyvtár vezetője szerint: 

„Ez egy hihetetlen történelmi pillanat. Könyvtárosok, számítógépes szakemberek és klasszikus tudósok közösen dolgoznak azon, hogy láthatóvá tegyék a láthatatlant. Az elképesztő fejlődés a képalkotás és a mesterséges intelligencia területén lehetővé teszi számunkra, hogy olyan tekercsek belsejébe pillantsunk, amelyeket közel 2000 éve senki sem olvasott.”

Érdekesség:

Tavaly három diák nyerte meg a Vesuvius Challenge 700 000 dolláros fődíját, miután több mint 2000 görög betűt sikerült kiolvasniuk egy herculaneumi tekercsből. (Youssef Nader – Németország, Luke Farritor – Egyesült Államok, Julian Schilliger – Svájc)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?