Kicsi vagyok, itt pedig minden hatalmas. New York régóta szerepelt a bakancslistám tetején. Az itt játszódó filmek, sorozatok, könyvek sokasága elérte, hogy látatlanul is beleszeressek. Úgy izgultam az indulás előtt, mint egy tizenéves az első randijára készülve.
Utastársaimmal gyalog közelítjük meg a Times Square-hez közeli szállásunkat. Sülő hús illata, csatornából felszálló pára, villódzó fények, zene. Rengeteg inger. Nem igazán tudom, hová nézzek, mit vegyek először szemügyre. Ott az Empire State Building, a Chrysler Building, amott meg a One World Trade Center. Próbálunk átjutni az embertömegen. Szirénák hangja töri meg a zajt. Rendőrautók gurulnak végig a sugárúton. Megállunk. Egy rendőrfelvonulásba csöppenünk: retró járművek, terepjárók, az FBI járgányai. Csupa olyasmi, amit eddig csak filmekben láttam. S még fél órája sem vagyunk a városban. Akkor még nem tudom, hogy az elkövetkező négy napom ilyen lesz: váratlan eseményekkel teli.
A huszonhetedik emeleten kaptunk szállást. Nem vagyok ilyen magasságokhoz szokva. A szoba apró, csak a legszükségesebbek vannak benne. A szomszédos épület üvegén a Times Square hirdetőtábláinak fényei tükröződnek. Gyors lepakolás, és újra kilépünk a városi dzsungelbe. Az esti program: előadás a Broadway egyik színházában. Sárga taxik mindenhol. Az előadás előtt betérünk egy hamburgerezőbe. A légkondicionáló teljes fordulatszámon zúg. Az amerikaiaknak állandóan melegük van: nemcsak a légkondi megy mindenütt, hanem minden italba tesznek jeget is.
Még van egy kis időnk megállni a Times Square-en. Néhány lány egy szál bugyiban, I love NY (szeretem New Yorkot) testfestéssel pózol. Körben kerékpáros riksák, ledfényekkel, üvöltő zenével csábítják a turistákat (egy tizenöt perces fuvar ötven dollár per fő). Szedjük a lábunkat, hogy időben odaérjünk az előadásra: az Aladdint nézzük meg. A színházon világító csodalámpa, a jegykezelők arab ruhába bújtak, az előadás látványos: nagybetűs show-műsor.
Másnap esőre ébredünk. Az időjárás nem kedvez a kinti sétának, így fedett helyen keresünk programot. Több lehetőség is szóba jön, annyi a látnivaló. A természettudományi múzeum felé vesszük az irányt, metróval. A New York-i metró külön fogalom, de szerencsére a rágcsálók és a gyanús alakok elkerülnek bennünket.
Az intézmény az Éjszaka a múzeumban című vígjátékból sokaknak lehet ismerős. Odabent számtalan érdekesség. Dinoszaurusz-csontvázak életnagyságban, például. Mire végzünk, eláll az eső. Sétálunk egyet a Central parkban. Az eddigi nyüzsgés után hatalmas kontraszt a város közepén lévő zöld terület. Nyugalom, csiripelés, mókusok, csordogáló patak (meg egy akkora patkány, amelyet elsőre mókusnak nézek).
A parkban egyenruhás iskolások, bébiszitterek, kutyasétáltatók. Egy fotó erejéig lehuppanok a Metropolitan Művészeti Múzeum lépcsőjére. Erőt merítünk egy feketéből meg egy valódi New York-i hot dogból, és továbbsétálunk, végig az ötödik sugárúton (Fifth Avenue). Itt áll a többi között az Empire State Building, a New York-i Közkönyvtár, a Rockefeller Center és a Szent Patrik-székesegyház is. Minden sokkal nagyobb, mint ahogy azt elképzeltem. Elzsibbad a nyakam. Visszatérünk a Times Square-re, ahol este sem áll meg az élet. Ez a város tényleg nem alszik.
Végre süt a nap! Egy emeletes busz tetején ülünk. Célunk a Brooklyn híd. Tűzlépcsős téglaépületek, elbűvölő sokszínűség. A városháza előtt pattanunk le. Taxival süvítünk át az East River felett. Egy kedves otthoni ismerős vár bennünket a megbeszélt helyen. A délelőttöt együtt töltjük. Ő már profi New York-i kalauz. Egész Manhattan ott van előttünk. Gyalog megyünk át az impozáns Brooklyn hídon. A World Trade Centernél járunk, egy világot megrázó és megváltoztató tragédia helyszínén. A ledöntött ikertornyok helyén 2011 óta áll emlékmű: két óriási fémmedence szimbolizálja a hátrahagyott űrt, a peremükre az áldozatok nevét vésték. Odalépek a túlélő fához – ezt a kínai körtefát 1970-ben ültették el a WTC területén, 2001. szeptember 11-én a leomló épületek maguk alá temették, ágai letörtek, megégtek; csak hetekkel később találtak rá a romeltakarítók. Az egyik ágán apró, frissen zöldellő levelek voltak.
Megállunk a Wall Street ikonikus bikájánál, mely a Szabadság-szobor utáni előkelő második helyet foglalja el a leggyakrabban fotózott New York-i szobrok listáján. Megnézzük a legnépszerűbbet, a Szabadság-szobrot is. Kisebbnek tűnik, mint amilyennek a fotók alapján gondoltam, de azért így is hatalmas.
Sietnünk kell, este hétre jegyünk van a százkét emeletes Empire State Building tetejére. Épp időben érünk a bejárathoz. Lenyűgöző ez az art deco stílusú, 381 méter magas toronyépület, melynek még saját irányítószáma is van. Teljes, háromszázhatvan fokos panorámában csodálhatjuk meg a várost. Innen fentről nézve látszik csak igazán New York állandó nyüzsgése. Megvárjuk, amíg lemegy a nap. Az esti fényben új arcát mutatja meg a metropolisz. Ez az utolsó naplementénk ebben a csodás városban, melynek megismerésére egy élet is kevés lenne.
Összesen két hetet kaptam a tengerentúlból. Bejártam egy hadihajó belsejét, megismertem egy helyi nőt, aki korábban Joe Biden kampányán dolgozott, élveztem a napfényt az öt tó egyikének partján, voltam bingóesten, belehajóztam a Niagara-vízesésbe, megnéztem, milyen a helyi gettó, jártam indián üzletben, ahol poncsókat árultak, láttam amishokat, bowlingoztam, moziba mentem, játéktéremben gyűjtöttem a kuponokat, finomakat (vagy legalábbis érdekeseket) ettem, egy helyi lapban olvastam a Robert Fico elleni merényletről, szurkoltam baseballmeccsen. Tudom, érzem, hogy nem utoljára jártam itt.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.