Akinek a mottója: munka, rend és fegyelem. A HC DAC női kézilabdacsapatának vezetőedzője: Debre Viktor

Hogyan indult az idei szezon?

Jól, ahogy tulajdonképpen minden évben. A problémák, ha jönnek is, mindig később érkeznek. Most is rendben volt a kezdés, a szokásos cserékkel és új játékosokkal – a megszokott ritmusban. Nincs klíma a csarnokban, úgyhogy megküzdöttünk a meleggel a felkészülés során, de a lányok jól dolgoztak.

A professzionális sport egész embert igényel, de úgy tudom, van egyetemista is a csapatban.

Nálunk mindenki profi játékos, de valóban, vannak, akik tanulnak mellette – ezt kifejezetten támogatjuk. A kézilabda meghatározott ideig tartó karrier, csak a legjobbak tudnak hosszú távon megélni belőle, és egyelőre ez nálunk nem jellemző. Ezért fontos, hogy legyen jövőképük a játékosoknak. Volt már orvosi egyetemet végző csapattagunk is, aki nappali tagozaton tanult, emellett pedig minden mérkőzésen magas szinten teljesített.

Ahogy említette, a csapat összetétele évről évre változik, hiszen vannak, akik elbúcsúznak, és új játékosok érkeznek a helyükre. Ilyenkor mindig új csapatot kell építeni?

Az új játékosokat be kell illeszteni a csapatba, és ez nem egyszerű feladat. Itt nem arra gondolok, hogy adott esetben egy másik országból érkezik a játékos a Csallóközbe, mert nem ez a legnagyobb változás. Hanem az, hogy új környezetbe kerülnek: más az edző, mások az elképzelések, más a ritmus – egy új struktúrába kell beilleszkedni. Ezt meg kell szokni. Van, akinek pár hét elég rá, másnak hónapok kellenek.

Az a jó a csapatnak, ha idősebb, rutinos játékos, vagy inkább fiatal, formálható tehetség érkezik?

A fiatalok lelkesek, gyorsak, de egyelőre nem bírják el a nagy terhet. Persze vannak kivételes tehetségek, akik már korán megérnek, felnőnek a feladathoz. A rutinos játékos a kritikus pillanatokban higgadtabb, megbízhatóbb. Mindkettőre szükség van, de ha választani kell, nálam inkább a tapasztalat számít. Sokáig kézilabdáztam Spanyolországban, és ott gyakran használták az esetemben a „veterán” kifejezést, és én hosszú ideig azt hittem, úgy értik, öreg, közben pedig kiderült, hogy azt jelenti, tapasztalt vagyok.

A csapatban viszonylag széles korosztály képviselteti magát. Főként huszonéves játékosokat látunk, de vannak 19 és 31 évesek is. A 30 pluszos játékos már öregnek számít?

Ma már a kor nem meghatározó. Látunk 34-35 éves játékosokat is a világ élvonalában, sőt kapusposzton akár 40 fölöttit is. Minden fejben dől el. A nők esetében inkább a családalapítás az, ami befolyásolhatja a pályát. Sok múlik azon, mikor alakul úgy a párkapcsolatuk, hogy szeretnének családot alapítani. De volt már több csapattagunk, aki szülés után visszatért, és még éveken át játszott magas szinten.

A férfiaknál ez ritkán szempont, igaz?

Ott más a dinamika. A férfi általában akkor hagyja abba, amikor már nem tud olyan szinten kézilabdázni, ahogy szeretne, vagy egyszerűen úgy érzi, eljött az ideje, hogy befejezze. Én is így tettem, egyik napról a másikra tettem le a professzionális játékot, amikor Spanyolországban azt javasolták, legyek edző. Másnaptól az lettem, és azóta is ezt csinálom – már 35 éve.

Edzői pályája elején férfiakat edzett?

Igen, sokáig csak férfiakat. Volt két év, amikor női utánpótláscsapattal dolgoztam Spanyolországban, vagyis 17-18 éves fiatalokkal – köztük a saját lányommal is –, de akkor még nem éreztem magam késznek erre a feladatra. Lehettem volna vezetőedző a női csapatnál, de úgy gondoltam, a habitusom, a stílusom miatt nem vagyok alkalmas erre. Mostanra viszont megértem rá, és őszintén élvezem. Már nem mennék vissza a fiúkhoz. (Nevet.)

Mit tapasztalt, van különbség a férfi és női kézilabda között?

Van, de nem úgy, ahogy sokan gondolják. A nők sokkal lelkiismeretesebbek, nem csalnak az edzésen, mindent beleadnak. Más jellegű problémáik vannak, mint a férfiaknak, de az elkötelezettségük példás. Örülök, hogy velük dolgozom.

Tehát, ha jól értem, változott az edzői stílusa az idők során.

Alapvetően ugyanúgy dolgozom a lányokkal, mint ahogy a fiúkat edzettem, de, ahogy említettem, régen keményebb voltam, sokkal nyersebben fogalmaztam. Érthető, hiszen ebben nőttem fel, akkoriban ez megszokott dolog volt. A korommal ez is változott. Persze van, hogy kiakadok, és tudok cifrákat mondani, de a lányok már ismernek, tudják kezelni. (Nevet.)

Az edzői munkának van pszichológiai vetülete is? Kell a játékosok lelkivilágával is foglalkozni?

Egyre inkább haladunk afelé, hogy elvárás lesz, hogy egy csapatnak legyen sportpszichológusa. Én régi vágású ember vagyok, azt gondolom, hogy az intelligens, érett emberek maguk is képesek feldolgozni a nehézségeket. De természetesen vannak helyzetek, amikor szakember segítségére van szükség.

A csapat az ön vezetése alatt szép sikereket ért el. Kétszer volt szlovák bajnok, és megnyerte a MOL Ligát is. Mi a titka? Hogyan jellemezné a munkamódszerét?

Egyszerű: munka, rend és fegyelem. Vagyis munka, mert sokat kell dolgozni, rend, mert mindig rendnek kell lenni, tehát a csapat mindig egy irányba halad, nem húzhat szét, és fegyelem, mert bizonyos esetekben azt kell csinálnod, amit az irányító mond – nem lóghatsz ki a sorból, mert akkor bukik az egész mutatvány. Ha ezek megvannak, jön az eredmény is.

Milyen célkitűzésekkel futottak neki az idei szezonnak?

A klub elnöke, Dr. Horváth Zoltán szerint mindent meg kell nyerni. Ő maximalista, én realista vagyok. Én inkább azt mondom, legalább valamit nyerjünk. De végső soron ugyanazt akarjuk: hogy a csapat sikeres legyen. Minden év más és más, a sikernek pedig több összetevője is van – sok múlik azon is, mennyi sérülésünk van. És amit az emberek gyakran elfelejtenek – ezért én mindig hangsúlyozom –, hogy a szerencsefaktor is hozzátartozik a sporthoz, csakúgy, mint az élethez. 

A csapatban különböző nemzetiségű kézilabdások vannak. Milyen nyelven folyik a kommunikáció?

Az edzés magyar nyelven zajlik, de én spanyolul is beszélek, ami sokat segít a spanyol vagy brazil játékosokkal való kommunikációban. A segítőm – a klub sportigazgatója –, Prikler Szilvia fordít, ha kell, szlovákra vagy angolra. De a kézilabda a közös nyelvünk.

Hogyan néz ki egy átlagos hét a csapat életében?

Van egy „bibliám” – így hívom az edzésfüzetem. Ebben minden benne van. Felkészüléskor több hosszabb edzésünk van, szezon közben heti ritmusban dolgozunk: hétfőn erősítünk, futás és egyebek, kedden súlyt emelünk, délután támadások, védekezés, szerdán indítások, csütörtök-pénteken felkészülés meccsre. Most éppen válogatott héten vagyunk túl, tehát a nemzeti válogatottakban játszó csapattagjaink ott dolgoztak. Ilyenkor, vagy olyan esetben, amikor két meccset játszunk a héten, alakítunk az edzések felépítésén is. 

Egyéni fejlesztésekre is van idő?

Természetesen. Általában csütörtök reggel egyéni edzések vannak: külön az átlövők, irányítók, majd a beállók és szélsők jönnek. Ilyenkor személyre szabottan foglalkozunk a játékosokkal.

Hatodik évét kezdte a csapatnál. Hogy érzi magát Dunaszerdahelyen?

Szeretek itt lenni. Nem volt gondom a beilleszkedéssel. Az első pillanattól jó érzéssel töltött el, hogy mindenki magyarul beszélt körülöttem. Az emberek kedvesek voltak, barátságosak. Külön megfogott, amikor egy árbócon magyar zászlót láttam – tehát igazán otthonosan érzem magam a kezdetektől fogva. Tatabányán élek, nem kell sokat utaznom, hogy itt legyek.

Voltak nehezebb pillanatok?

Talán az volt a legnehezebb időszak, amíg meghoztam a döntést, hogy ide jöjjek.

Mondhatjuk, hogy Szlovákia nem tartozik a kézilabda-nagyhatalmak közé. Emiatt hezitált?

Nem, ezzel nem foglalkoztam. Mindenhol dolgozni kell. Sőt, el kell mondanom, hogy a csehszlovák kézilabda nagyon magas szinten volt – akár női, akár férfi kézilabdáról beszélünk, és ez az önálló Szlovákiában is tartotta magát egy ideig. Csakhogy az anyagiak mindent behatárolnak, és ez nagyban befolyásolja az eredményességet is.

Mi tartotta vissza attól, hogy Dunaszerdahelyen edzősködjön?

Egyrészt talán a rossz beidegződés, amit az ember fiatalkora óta hordoz magában, amikor azt hallja: Csehszlovákia – hiszen én még azt az időszakát éltem meg a térségnek. Rendszeresen jártunk át edzőtáborokba és edzőmeccsekre. Szét is vertek bennünket a csehszlovák csapatok. (Nevet.) Nem vágytam ide. Amikor 19 év után hazatértem Spanyolországból, nem terveztem, hogy Magyarországon kívül máshol edzősködjek – főleg nem Szlovákiában.

Mi vagy ki győzte meg mégis?

Az elnök úrral több alkalommal beszéltünk. Nehezen álltam kötélnek, de addig győzködött, hogy végül rászántam magam a lépésre. Megtetszett a víziója, és úgy éreztem, részese akarok lenni ennek az építkezésnek. Úgy érzem, jó döntés volt.

Ugyanígy kellett győzködnie a játékosok egy részét, hogy a HC DAC-hoz igazoljanak? Hiszen nemcsak a szomszéd országokból, de messzebbről is érkeztek ígéretes kézilabdázók.

Nem panaszkodom: jó játékosokat tudunk hozni, bár nem könnyű, mert kevesen mondják azt elsőre, hogy Szlovákiába szeretnének jönni. De sikerült például spanyol irányítót igazolni egy első osztályú csapatból – erre a hazai spanyol sajtó is felkapta a fejét.

Emma Boada Coronadóról beszélünk. Őt mi hozta a HC DAC-hoz?

A menedzserén keresztül beszéltünk, majd személyesen is. Elmondtam, mire számíthat, és hogy nem fogja megbánni. Talán az is segített, hogy spanyolul beszéltem vele. Mostanra ő is azt mondja, nagyon jól érzi magát itt.

Mi a helyzet az utánpótlással? Sok dunaszerdahelyi és környéki fiatal választja a kézilabdát. A klubban különböző korosztályokban közel 200 lány űzi ezt a sportot szabadidejében.

Vannak saját nevelésű játékosaink, és a klub minden évben felmutat egy-két olyan játékost, akinek szép jövőt jósolnak. De még ha tehetséges játékosról is beszélünk utánpótlás szinten, nem biztos, hogy a felnőtt csapatban meghatározó játékossá válik. Ezen az úton is sok minden közbeszólhat: tanulás, család, élethelyzetek.

Elégedett azzal, ahol most a HC DAC női csapata tart?

Lehet álmodozni, de azt gondolom, fontos, hogy az ember reálisan fel tudja mérni, mi van a kezében. Reális célkitűzéseink vannak, szépen haladunk, de bármikor közbejöhet egy-két sérülés, egyéb változás. De elmondható, hogy összességében jó képességű játékosok alkotják a csapatot, akik sokat hozzá tudnak tenni a HC DAC előbbre jutásához.