Néhány éve tűnt fel először, hogy az internet romantizálni kezdte az őszt. Ez a meleg pulcsik, a színes levelek, a lágy eső, a Szívek szállodája és a gőzölgő kávék időszaka. Meg mernék esküdni rá, hogy ez nem volt mindig így, sőt néhány évvel ezelőtt még arról olvastam, mihez kezdjünk a nyár utáni melankóliával.
Ekkor valószínűleg még a pumpkin spice lattéval szemben is szkeptikusak lettek volna az emberek: miért tennék tököt a kávémba? Változnak az idők. De ha nincs a Starbucks, valószínűleg még mindig szomorkodunk az ősz miatt. Vagy nem frappuccinóval hűtjük le magunkat a nyári melegben.
***
Valószínűleg mi ezt nehezen tudjuk elképzelni, de az 1970-es évek előtti Amerikában egyáltalán nem létezett kávéházkultúra. Bár az emberek ittak kávét, ez kifejezetten otthoni tevékenységnek számított. Amikor Gordon Bowker, Jerry Baldwin és Zev Siegl 1971-ben megnyitották az első Starbucksot, az emberek még nem kávézni jártak oda, hanem kávébabot vásárolni – otthoni kávézáshoz.
A kávébabtól a pumpkin spice lattéig
A vállalatot Howard Schultz virágoztatta fel, aki milánói útjáról hazatérve azt javasolta, hogy olasz mintára kezdjenek el forró italokat árulni az üzletben. Az a koncepció, hogy az emberek egy kávézóba üljenek be beszélgetni, és a városban fogyasszák el a kávéjukat, az amerikaiak számára teljesen új dolog volt, de gyorsan közkedveltté vált. 1992-re már 165 Starbucks várta a kávékedvelőket országszerte. A franchise erőssége mindig abban rejlett, hogy az aktuális társadalmi helyzethez igazította a kínálatát: a kínai új évhez sült sertéses eszpresszós, a japán üzleteikben cseresznyevirágos, ősszel pedig világszerte tökfűszeres italt árulnak.
Moby Dick és a kétfarkú szirén
A tulajdonosok állítólag tengerészettel kapcsolatos könyveket nézegettek, amikor a kávézó logójáról döntöttek, és végül egy kétfarkú, női szirént választottak. Ez eleinte kifejezetten erotikus töltetű cégér volt; a lény mellei is láthatók voltak, illetve sokat sejtetően széthúzta két farkát. Ez nem véletlen. Howard Scholtz azt mondta, azt szeretnék, ha a kávéjuk szó szerint csábító lenne. Ma a szirén haja eltakarja a melleit, a kör szélén lévő farkairól pedig eddig aligha gondoltuk volna, hogy az a teste része. A kávézó nevét a Moby Dickben szereplő Starbuck nevű első tisztről kapta.
A pumpkin spice-t (sütőtökös fűszerkeveréket) Amerikában már az 1930-as évek óta árulták, ekkor még tökpitefűszerként. A keverék fahéjból, gyömbérből, szerecsendióból, szegfűszegből és szegfűborsból áll, néhány helyen pedig porított sült tököt is adnak hozzá. Globális popularitását viszont egyértelműen a Starbucks pumpkin spice lattéjának köszönheti. A sütőtökfűszeres tejeskávé 2003-as amerikai debütálása óta szinte mindenből kelendők a pumpkin spice-os verziók. Hozzánk ez az ital 2018-ban jutott el, és azóta nálunk is nagyon hasonló a helyzet: a kis csomagos pumpkin spice fűszerkeveréktől kezdve a palacsintán és a kenőn keresztül a Túró Rudiig mindennek van pumpkin spice-os változata. És az a helyzet, hogy szinte mindegyik finom.
Nagy pohárral falni az életet
A Starbucksszal kapcsolatban gyakran merül fel az a kritika, hogy kiszorítja a helyi vállalkozók kávézóit. Vagy hogy a helyi kávézókhoz képest kábé háromszor annyit fizetünk egy-egy lattéért. Azok az emberek, akik mindkét ellenérvvel egyetértenek, valószínűleg sosem voltak a Starbucks célközönsége, hiszen hozzánk kultúrában és (kávé)történetileg is az olasz típusú, rövid kávék állnak közel, és bár az americano (amerikai típusú hosszú kávé, sok vízzel) szinte minden kávézó itallapján megtalálható, a Starbuckshoz hasonló édes, finom italokat nem igazán lehet máshol inni. A frappuccino (jégkásaszerű, tejszínhabos kávé) olyan ital, melynek nevét az üzletlánc még le is védette, és 2014 nyarán pont a karamellás verziónak köszönhetően lett népszerű a Starbucksban inni. Vagy legalábbis presztízs starbucksos elviteles pohárral járkálni a városban, és feltölteni az Instagramra, így generálva ingyen reklámot a vállalatnak. 5-8 eurót fizetni egy kávéért ugyanis luxus, ami legalább olyan elegáns Insta-posztokért kiált, mint egy tengerparti nyaralás vagy egy dizájner ruhadarab.
A Starbucks ikonikus pohárméreteit is az amerikai ízlés határozta meg: a „tall” 355, a „venti” 591, a „grande” pedig 473 milliliteres. Ezek látszólag véletlenszerű számok, valójában azonban unciákban egész egységeket jelentenek. A „venti” például olaszul húszat jelent, így a Starbucksban is 20 unciányi kávét kapunk, ha ezt a méretet választjuk. Érdekesség, hogy létezik még egy „trenta” nevű méret is, ami közel egy liter kávét jelent, de ezt nem találjuk meg a menüben. Ahogyan néhány egyéb kávét sem, hiszen a Starbucks arról is híres, hogy náluk teljesen személyre szabhatjuk az italainkat. Az interneten gyakran láthatunk posztokat arról, hogy hogyan érdemes a kávénkat kérni, ez az úgynevezett titkos menü. Bár nálunk valószínűleg ez kevésbé elterjedt, a cég Amerikában felismerte a titkos menüben rejlő lehetőséget, és néhány hónapig névvel ellátva menüre tette a legnépszerűbb italokat – így lényegében már nem is volt annyira titkos. Ilyen volt a „cookies on top” elnevezésű vaníliás kávé, sütimorzsával a tetején vagy korábban a születésnapi tortára emlékeztető „birthday cake frappuccino”, melyre szivárványos cukorkát szórtak.
Egy anomália varázsa
Az, hogy nálunk miért ennyire népszerű a Starbucks, rejtély. Hiszen külföldön (Magyarországon is) különböző ingyenkóstolók és kuponok vonzották oda a vendégeket. Nálunk azonban rendre meglepődnek a külföldiek, hogy semmilyen kedvezményt nem kapnak. Ráadásul ami Amerikában elindította a kávézókultúrát, az nálunk „csak” egy túlzsúfolt, turistákkal teli, szinte „gyorséttermi” helyszínnek bizonyul, ahol pont emiatt inkább úgy érezzük, minél hamarabb megisszuk a minimum 3 decis kávénkat, annál jobb. De szerintem az amerikai kávénak is megvan a maga varázsa, amit ősszel még úgy is ki lehet használni, ha utána a fáradt októberi napfényben, egy padon ülve fogyasztjuk el a pumpkin spice latténkat. És én most megyek is, és rendelek egyet.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.