A málenkij robot hadiárvái

- Bufla Miklós, nyugdíjas történelemtanár és iskolaigazgató, Hodos

Hogy kik voltunk mi, az elszenvedők? Az a tíztagú szegény család, akik a Királyhelmec melletti Szinyér nevű faluban éltünk: apa, anya és nyolc gyermek. A család szenvedései akkor kezdődtek, amikor 1945. november 7-én megjelentek nálunk az orosz katonák, és férfiakat toboroztak, hogy a front elvonulása után helyreállítsák a lerombolt országot. Nevet is adtak a műveletnek: málenkij robot.

Apám is az elhurcoltak listájára került, még aznap Királyhelmecre hajtották őket, majd onnan vonattal Ukrajnába. A végállomás egy Szambor nevű kisváros lágere volt. A falunkból tizenhét férfi került oda, mint később kiderült, a nagycsaládos apák nem is voltak a listán. Így maradt hét kiskorú gyermek és a nyolcadikkal várandós anyám egyedül. Én akkor ötéves voltam, végig kellett néznem, ahogy elviszik apámat, akit többé nem láttunk, sem élve, sem holtan. Hogy a tél beálltával a lágerban mit szenvedett, csak a hazatért falubeli sorstársaitól tudtuk meg. 

Volt, aki fél év múlva, sikeres szökéssel, betegen vagy megrokkanva tért haza, de olyanok is, akik csak évek múltán. Sok anya megözvegyült, és sok gyerek maradt árván. Sokan hadiárvaként árvaházba kerültek, ahogy mi is a két testvéremmel a perbenyiki Majláth-kastélyba, ahonnan két év múlva kerültünk haza. Testvéreim a Bodrogközben maradtak, én iskoláim révén a fővárosba kerültem, majd a Csallóközbe, ahol ma is élek. 

A sors iróniája, hogy itt is találkoznom kellett a háború nyomaival. Feleségem édesanyja is a háború áldozata lett: őt hadirokkantként, tüdőbajosan érte a halál. Így lettünk mind a ketten hadiárvák. 

Összeállította: VI