A 8 napos jaltai konferencia 8 pontban

Közép-Európa sorsa már Jalta előtt eldőlt, hangsúlyozzák a történészek. Ezt bizonyítja a papírszelet, amelyet Churchill nyújtott át Sztálinnak, amikor 1944 októberében Moszkvában tárgyalt, az amerikaiak nélkül. A papírszeleten Románia, Görögország, Jugoszlávia, Magyarország és Bulgária szerepelt, melléjük írva százalékban, hogy Churchill mekkora szovjet és mekkora nyugati befolyást vizionál az adott államban. Számára ott és akkor az volt a fontos, hogy Görögország nyugati befolyás alatt maradjon (a papíron 90 százalékos brit befolyás szerepelt), mert ezzel tudta biztosítani a britek döntő szerepét a Földközi-tenger keleti medencéjében. Magyarország és Jugoszlávia 50-50, Bulgária 75-25 százalékkal szerepelt, Romániához pedig 90-10 került a szovjetek javára. Sztálin elfogadta a javaslatot, Bulgária százalékait pedig a két ország külügyminiszterének utalták ki további megvitatásra, ahol az egyezkedés értelmében a százalékokat néhány ország esetében átírták. Churchill a londoni parlamentben később azt mondta, a papíron szereplő százalékok csak a háború idejére szóltak, de a későbbi események megmutatták, hogy Sztálin ezt valószínűleg nem így gondolta.

Jalta két legerősebb szereplője Roosevelt és Sztálin volt. Ekkor már mindenki számára egyértelmű, hogy az USA és a Szovjetunió világpolitikai súlya is növekszik, ellenben a brit gyarmatbirodalom csillaga már leáldozóban, ez pedig Churchill tárgyalási pozícióján is meglátszott. Roosevelt fő kérése Sztálin irányába az volt, hogy Moszkva is üzenjen hadat Japánnak, Hitler távol-keleti szövetségese ugyanis 1945 elején még komoly ellenfél volt az USA számára. Sztálin ezt ugyan megígérte (a német kapituláció után legkésőbb három hónappal – szólt az ígéret), de csak 1945 augusztusában történt meg a hadüzenet, egy héttel később pedig a japánok le is tették a fegyvert. Cserébe Roosevelt megígérte, hogy az USA elismeri Mongólia függetlenségét, valamint a szovjet terjeszkedést Mandzsúriában és Port Arthurnál. 

Bár Churchill Jaltában igyekezett a londoni emigráns lengyel kormány érdekeit képviselni, Lengyelország újraszervezése kapcsán is Sztálin elképzelései érvényesültek. Az ő érdeke egy végletekig meggyengített Lengyelország volt, amelyet ütközőzónaként a szovjet érdekszférához csatolhat. Ez már akkor látszott, amikor 1944 őszén Sztálin szinte Varsó kapuinál, a Visztulánál várakoztatta a Vörös Hadsereget, megvárva, hogy a németek véresen elfojtsák a varsói felkelést, likvidálva a lengyelek ellenállását. Sztálin Jaltában világossá tette, hogy a londoni emigráns kormány helyett a kommunisták vezette lublini lengyel kormány kapja a döntő szót, ráadásul Lengyelország keleti felét (amelyet a szovjetek még 1938 őszén szálltak meg) a generalisszimusz „megtartotta magának”, Fehéroroszországhoz és Ukrajnához csatolva ezeket a területeket. Lengyelországot Németország keleti területeivel kívánta „kárpótolni”, vagyis Lengyelország a térképen nyugatra tolódott. A náci Németország által kivéreztetett és ismét elfelezett Lengyelország tehát Jaltában „vigaszdíjként” kapott egy kommunista kormányt és német területeket, német lakossággal.

A Jaltában tárgyaló felek fő prioritásként a náci Németország feltétel nélküli megadását jelölték meg. Megegyeztek, hogy Németország és Berlin három megszállási övezetre oszlik: az egyiket az amerikaiak, a másikat a britek, a harmadikat a szovjetek ellenőrzik. Churchillnek sikerült kijárnia, hogy végül a franciák is létrehozhattak egy megszállási övezetet.

Szintén Jaltában állapodtak meg arról, hogy Németországot demilitarizálni kell, az országnak háborús jóvátételt kell szolgáltatnia, a háborús bűnösöket pedig bíróság elé kell állítani. 

A német megszállás alól felszabadult országokban a megszállás előtt kormányzott kabinetek térhetnek vissza, döntötték el Jaltában. Persze voltak kivételek, nem is kevés: Franciaország, mert náci kollaboránsnak ítélték az érintett kormányt, Romániában és Bulgáriában már szovjet befolyás „egyengette” az új garnitúrák útját. Lengyelországról külön döntöttek, Magyarország pedig még hadban állt (Jalta után két nappal fejeződött csak be Budapest ostroma, a németek pedig február közepén még páncélos ellentámadást indítottak a szovjet hídfőállások ellen a Garam vonalánál – ez volt a Südwind hadművelet).

Roosevelt másik fő célja Jaltában az volt, hogy Sztálint megnyerje az ENSZ ötletének. Egy olyan világszervezetet akart, amelyben az államok a vitás kérdéseket tárgyalásokkal rendezhetik, elkerülve így a háborúskodást. Sztálin ígérete alapján a Szovjetunió is része lett az 1945-ben megalakult ENSZ-nek, de még itt is elérte, amit akart: a titkos záradékba került, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagországai vétójogot kapjanak – vagyis ami Moszkvának nem áll érdekében, a BT tagjaként megvétózhatja.

Jaltában döntöttek arról is, hogy megalakul a Szövetséges Ellenőrző Tanács, hogy az újjászerveződő Németország kormányzását felügyelje. Egyik feladata a potsdami konferencia eredményeinek gyakorlati átültetése. Bármilyen nagy jelentőséggel bírt ugyanis a jaltai konferencia, a történészek hangsúlyozzák: Jalta idején még a harcoló tengelyhatalmak legyőzése volt a három vezető számára a döntő kérdés, hiszen Hitler és Japán is aktívan harcolt még, és voltak szakértők, akik a háború elhúzódását jósolták (az amerikaiak pedig még az atombombát sem ismerték, amikor Jalta zajlott). Csak a Berlin kapitulációja utáni potsdami konferencián döntöttek a németek Közép-Európából való kitelepítéséről és a közép-európai államok többségének konkrét sorsáról. 

Szintén Sztálin kezére játszott, hogy Potsdamban már csak ő volt ott a korábbi vezetők közül, hiszen Roosevelt Jalta után két hónappal meghalt, Churchill helyére pedig új miniszterelnököt választottak a britek. Így aztán akaratát itt is könnyebben tudta érvényesíteni, mint amerikai (Harry Truman) vagy brit (Clement Attlee) kollégája.