Végre visszaszorult a többlethalálozási mutató

Míg 2021-ben a koronavírus még a második leggyakoribb halálozási oknak számított, addig 2023-ban már csak a lista 11. helyén szerepel

A koronavírussal sújtott évek után 2023-ra végre a járvány előtti szintre süllyedt vissza az éves halálozási ráta Szlovákiában – tájékoztatott a Statisztikai Hivatal (ŠÚ SR). A vírus jelentősen veszített erejéből, már jóval elhanyagolhatóbb hatással van a többlethalálozási arányra is.

A 2020 és 2022 között a koronavírus az egyik leggyakoribb elhalálozási indoknak számított az országban, aminek következtében a többlethalálozási mutató az egekbe szökött. Az említett adatot a szakértők úgy számolják ki, hogy az adott év elhalálozási számát összehasonlítják az előző öt év átlagával. 2020-ban összesen 59 089-en vesztették életüket Szlovákiában, ehhez képest 2014 és 2019 között átlagban 53 524-en. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a vírus első hullámát 2020 tavaszán az ország viszonylag könnyen átvészelte (legalábbis ami a halálozást illeti), a többi hullám azonban sokkal pusztítóbb volt. Ez a halálozási adatokban is meglátszott: 2021-ben 73 461 halálesetet jegyeztek, ami az említett ötéves átlaghoz képest 37 százalékos növekedést jelent. 2022-re már javult a helyzet, de a vírus előtti időszakkal összevetve a többlethalálozás még így is magas volt, ebben az évben 59 583-an haltak meg az országban.

3 év után javulás

A Statisztikai Hivatal nemrégiben arról tájékoztatott, hogy a 2023-mas többlethalálozási mutató jelentősen visszaesett. Tavaly 54 133-man vesztették életüket, ami a 2014 és 2019 közötti átlaghoz képest is már csak 1,1 százalékos növekedésnek felel meg. Évközi viszonylatban a koronavírus áldozatainak száma csaknem 80 százalékkal esett vissza: 2022-ben még 2797 életet követelt a kórokozó, 2023-ban viszont 526-ot.

Az adatok alapján a legveszélyeztetettebb korcsoportnak továbbra is az idős generáció minősül: 2023-ban a 65 és 74 év közötti korosztályban a vírus előtti időszakhoz képest 16,5 százalékkal magasabb volt a többlethalálozás. Ehhez képest a 65 év alatti korcsoportban jelentős csökkenés figyelhető meg, tehát a vírus főként már csak az idősekre jelent veszélyt. Ennek ellenére a hivatal kiemelte, 2020 márciusa óta a járvány több mint 22 ezer áldozatot követelt.

Gyengült a vírus

Amellett, hogy a koronavírus jelentősen visszaszorult, a kedvező 2023-mas adatokhoz hozzájárult az is, hogy a szív-és érrendszeri megbetegedésekben elhunytak száma csökkent, mind a járvány éveihez, mind a járvány előtti ötéves időszakhoz viszonyítva. A szív-és érrendszeri megbetegedések már régóta a legtöbb halálos áldozatot követelő egészségügyi problémának számítanak az országban, tavaly az összes elhunyt 45 százaléka ilyen megbetegedés következtében vesztette életét.

A második leggyakoribb indoknak a daganatos megbetegedések számítottak, ezután következetek a légzőszervi, majd az emésztőrendszert érintő problémák.

A koronavírus tavaly a 11. leggyakoribb indoknak számított, az összes haláleset alig 1 százalékáért volt felelős.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?