Véget ért a kormány kihelyezett ülése Galántán

Véget ért a kormány kihelyezett ülése Galántán
Galánta |

Több konkrét beruházás kapott zöld utat a kormány kihelyezett ülésén Galántán, ezektől a Galántai és a Dunaszerdahelyi járás gazdasági és szociális helyzetének javulását várják a miniszterek. A városi művelődési központban tartott ülés előtt helyi tiltakozók csoportja fejezte ki nemtetszését a Fico-kabinet lépéseivel.

Robert Fico kormányfő a kormányülés után kifejtette, a Galántai és a Dunaszerdahelyi járásban két évtizeddel ezelőtt nagyon magas, több mint 10% volt a munkanélküliség, de ez mostanra nagyban megváltozott. Elmondta, felmerülhet a kérdés, miért kell Galántán szervezni a kihelyezett kormányülést, olyan helyen, amely jobban fejlődik, mint Szlovákia más járásai. „A kormányprogramban világosan megfogalmaztuk, hogy fontosnak tartjuk a Szlovákiában élő nemzetiségek együttélését, és ebben a szellemben szervezünk Nyugat-Szlovákia déli részén, vagyis a Galántai és a Dunaszerdahelyi járásban kormányülést” – mondta Fico, majd röviden felsorolta azokat a törvénymódosító javaslatokat, amelyeket a kihelyezett ülésen elfogadott a kormány. Egyebek mellett a kisebb projektekkel, a magyar kisebbséget érintő kérdésekkel, a szeredi híd javításával foglalkoztak a kormányülésen. Közel kétmillió euró támogatást nyújt a kabinet a Galántai és a Dunaszerdahelyi járásban megvalósuló fejlesztésekre, hogy segítsék a városok és a falvak munkáját. Robert Fico hangsúlyozta, a két legfontosabb döntés a vállalkozókat érinti, konkrétan a közbeszerzéseket és a környezetvédelmi hatástanulmányokat érintő törvények módosításáról van szó.

Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere a kihelyezett kormány-ülés legnagyobb hozadékának a Dunaszerdahely mellett húzódó, Pozsonyt Komárommal összekötő első osztályú úton, a Karcsai út és a Pódatejedi út elágazásánál megvalósuló körforgalom megépítését tartja, mert az útszakaszokon nagyon sok súlyos baleset történik. Hájos továbbá a Dunaszerdahelyi Járási Hivatal saját székhelyének és ügyfélközpontjának kialakítására, továbbá a járási rendőrség épületének felújítására is támogatást kért a kormánytól, amelyre ígéretet is kapott.

Forró Krisztián, a Magyar Szövetség elnöke megköszönte a kormányfőnek, hogy betartva ígéretét megvalósulhatnak a déli régiókban is kihelyezett kormányülések.

Kolek Péter, Galánta polgármestere elmondta, hivatalba lépése elején a beruházásokért, régiófejlesztésért és informatizációért felelős minisztériumába vezetett az első útja. Nagyon hálás a mai kihelyezett kormányülésért, amely bizonyítja, hogy a fejlesztéseket meg lehet valósítani, és nagy jelentőséggel bír egy 15 ezer lakosú városnak is. A kormány támogatásának köszönhetően a közeljövőben megépülhet a körforgalom az úgynevezett halálkereszteződésnél, az Északi lakótelepi óvodában kicserélhetik a vízvezetéket, újabb fákat ültethetnek, parkosíthatnak a városban, felújíthatják az autóbusz-pályaudvart és parkolóházat építhetnek.

Tomáš Taraba (SNS-jelölt), a parlament alelnöke, környezetvédelmi miniszter arról beszélt, sikerült elvetni a Duna Menti Nemzeti Park kialakítását, amelyet a Progresszív Szlovákia képviselői erőltettek azért, hogy a déli országrészen lévő termőföldeken ne lehessen semmit csinálni. Eltávolították azokat az előírásokat, amelyek csak Szlovákiában szigorúbbak, mint az Európai Unió többi országában. Alkotmányba foglalnák a barna medvék kilövését szabályozó törvényt, amely megengedi, hogy ezentúl a helyi vadászok is kilőhessék az emberre veszélyes vadállatokat, amelyek már nemcsak a hegyekben, hanem a síkságokon is problémákat okoznak.

Erik Tomáš munka-, szociális és családügyi miniszter a súlyosan sérült gyermekek támogatását emelte ki és felsorolta, hogy szerinte milyen ballépéseket fogadtak el az előző kormányok a leginkább veszélyeztetett csoportokkal kapcsolatban, illetve ezzel szemben milyen lépéseket tett Robert Fico negyedik kormánya hivatalba lépése óta a megsegítésükre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?