Vajon mennyit keresnek a kezdő orvosok a szomszédos országokban?

orvosok
Pozsony/Prága/Budapest |

Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter nemrégiben olyan béremelést ígért, amellyel a szlovákiai egészségügy is versenyképessé válhat. Ehhez azonban először elvégeznek egy elemzést a szomszédos országok bérezési rendszeréről. Ennek apropóján megnéztük, milyen fizetésekre számíthatnak a kezdő kórházi orvosok Magyarországon és Csehországban, illetve egy csehországi magyar orvost is megkérdeztünk, milyen tényezők csábítják a fiatalokat külföldre.

A szlovák egészségügy már hosszú évek óta küzd a munkaerőhiánnyal. A szakszervezetek folyamatosan a fiatal orvosok elvándorlására és nem megfelelő utánpótlásra figyelmeztetnek, de az állam egyelőre nem tudta megoldani a krónikus orvos- és nővérhiányt. A helyzetet tovább súlyosbította a koronavírus-járvány kirobbanása.

Azt, hogy kevés egészségügyi dolgozó van a rendszerben, a világjárvány előtt a páciensek főként a hosszú várólisták formájában érezhették meg, valamint abban, hogy gyakran nehéz volt bejutni a specialistákhoz. Most viszont már odáig fajult a helyzet, hogy nincs, aki a súlyosan leterhelt kórházakban kezelje a koronavírusos betegeket. Lapunk is beszámolt róla, hogy a fertőzötteket már problémás lélegeztetőgépre helyezni, de nem azért, mert nincs elég eszköz, hanem azért, mert nincs elég tapasztalt orvos és nővér, aki kezelni tudná a gépeket.

A bérezés problémája

A hatalmas munkaerőhiány rendszerszintű probléma, nem lehet egyik napról a másikra megoldani. Számos tényező van, amely befolyásolja az orvosok elvándorlását, és az egyik legmeghatározóbb a bérezés problémája. Marián Petko, a Szlovák Kórházszövetség (ANS) vezetője egy egészségügyi konferencián nemrégiben arról beszélt, hogy a szlovák egészségügyi rendszer nemhogy a nyugat-európai országokkal nem képes felvenni a versenyt, hanem már Közép-Európában sem számít konkurenciaképesnek. Ez azt jelenti, hogy nemcsak Németországba vagy Ausztriába mennek a fiatal orvosok, hanem bizony a cseh és a magyar egészségügy is vonzóbb számukra.

Az egészségügyi minisztérium is elismeri, hogy a jelenlegi bérezési rendszer nincs rendben. Vladimír Lengvarský (OĽaNO) tárcavezető pár hete kijelentette, hogy az egészségügyi dolgozók fizetése a közeljövőben nőni fog, előtte azonban elkészítenek egy elemzést a környező országok bérezési módszereiről. A kijelentés óta több mint egy hónap telt el, de a tárca egyelőre nem mutatta be az említett analízist.

Vladimír Lengvarský

A hazai fizetés

A kórházakban dolgozó orvosok fizetését Szlovákiában törvényileg szabályozzák. Ennek értelmében a szakképesítéssel nem rendelkező orvosoknak meg kell kapniuk a két évvel korábbi bruttó átlagbér havi 1,25-szörösét. A Statisztikai Hivatal adatai szerint a 2019-es bruttó átlagbér összege 1092 euró, vagyis ez azt jelenti, hogy egy kezdő rezidens 2021-ben bruttó 1365 eurót tehet zsebre havonta. Ez azonban csak az alapbér, amelyhez nem számolják hozzá az ügyeleteket, a túlórákat és az egyéb juttatásokat.

Egy szakvizsgával rendelkező orvos a két évvel korábbi átlagbér 2,3-szorosát keresi meg havonta, vagyis idén bruttó 2511 eurót.

Magyarország

A magyarországi egészségügy sokáig nem számított a fiatal szlovákiai orvosok népszerű célállomásának. Marián Petko szerint azonban a helyzet az utóbbi időben megváltozott. Ebben minden bizonnyal nagy szerepe van annak a béremelésnek, amelyet a magyar kormány tavaly hirdetett meg. Az ottani egészségügyi dolgozók fizetését bértábla alapján határozzák meg, amely 2021-ben jelentősen emelkedett. Egy kezdő rezidens idén bruttó 481 486 forintot keresett, amely mintegy 1315 eurónak felel meg. Három év szakmai gyakorlat után ez az összeg 613 ezer forintra (1675 euró), hat év múlva pedig már 861 ezer forintra duzzad (2355 euró), vagyis megközelíti a szakvizsgával rendelkező szlovákiai orvosok bérét.

Ha viszont a jövő évi számokat nézzük, akkor a különbség már jelentősebbé válik. A magyarországi béremelés ugyanis három lépcsőben valósul meg, 2023-ig. Jövőre a kezdő orvosok több mint 619 ezer forintra számíthatnak, vagyis mintegy havi 1690 euróra. Egy hatéves szakmai gyakorlattal rendelkező orvos már több mint 1,1 millió forintot tehet zsebre, ami meghaladja a bruttó 3000 eurót. Ehhez képest Szlovákiában jóval szerényebb emelésre kell készülni. A 2020-as évi átlagbér 1133 euró, vagyis a kezdő orvosok 1416 euróra, a szakorvosok pedig körülbelül 2605 euróra számíthatnak. 2023-ban ezek a különbségek még tovább nőhetnek, hacsak a szlovákiai egészségügyi tárca nem változtat a jelenlegi rendszeren.

Csehország

Magyarországgal szemben a cseh egészségügyi rendszer már hosszú évek óta csábítja a szlovákiai orvosokat és a leendő orvostanhallgatókat is. Ha azonban pusztán a fizetéseket nézzük, akkor az északnyugati szomszédunknál sem olyan jó a helyzet, mint ahogy azt elsőre gondolnánk. A cseh kormány ugyan az utóbbi hónapokban beharangozta az egészségügyi dolgozók béremelését, ez azonban nem olyan jelentős, mint például Magyarországon.

Egy frissdiplomás, szakvizsgával nem rendelkező orvos 2021-ben a csehországi bértábla szerint kicsivel több mint bruttó 39 ezer cseh koronát vihet haza, amely 1530 euró körüli összegnek felel meg. Ez ugyan több, mint amelyet az itteni kezdő orvosok keresnek, viszont egy hatéves szakmai gyakorlattal rendelkező specialista körülbelül 50 000 cseh koronás alapbérre számíthat a kórházakban, amely kétezer euró körül mozog. A ledolgozott évek számával aztán nő a csehországi orvosok bére, de a fiatal specialisták még kevesebbet keresnek, mint Szlovákiában.

Természetesen ehhez hozzá kell tenni, hogy az említett összehasonlítások nagyon általánosak, hiszen az egyéni bérek függenek még a túlóráktól, az ügyeletektől, az egyéb juttatásoktól, és azt sem szabad elfelejteni, hogy folyamatosan bruttó összegekről van szó, tehát a nettó keresetet az egyes országok adózási rendszere is befolyásolja. Annyi viszont ebből az általános összehasonlításból is megállapítható, hogy pusztán csak a bérezéssel nem magyarázható, miért annyira vonzó a cseh egészségügy az itteni fiataloknak.

Nem minden a pénz

Varga Zsóka szlovákiai magyar gimnazistaként úgy döntött, hogy az orvosi egyetemet Csehországban szeretné elvégezni. Jelenleg a Prágai Egyetemi Kórház neurológus rezidense, két éve kezdte el a programot. Felkerestük, és megkérdeztük, miért döntött a cseh egyetem mellett, illetve a tanulmányai végeztével miért nem jött vissza Szlovákiába. Elmondása szerint a szlovákiai fiatalok többsége valóban nem a busás fizetési csekkek reményében választja Csehországot.

„Ami az oktatást illeti, a szlovákiai fiatalok körében él egy olyan elképzelés, hogy a cseh orvosi egyetemeken rendkívül tapasztalt professzorok vannak, akiktől szinte mindent meg lehet tanulni. A saját bőrömön tapasztaltam, hogy ez valóban így van, az egyetemi oktatás minősége magas színvonalú. Ehhez hozzá kell tenni, hogy sok évfolyamtársam egyfajta ugródeszkaként tekintett az itteni tanulmányaira. Úgy gondolták, hogy kiváló képzést kapnak, jobbat, mint Szlovákiában, majd a felvértezett tudással kimennek Amerikába, vagy más nyugati országba”

– magyarázta lapunknak.

Hozzátette, nemcsak az oktatás, hanem az egészségügyi ellátás minősége is jobb, amely például a kórházak felszereltségében is megnyilvánul.

„A különféle nemzetközi kimutatások alapján a cseh egészségügybe öntött pénz valóban el is jut a betegekhez, tehát jól hasznosítják a forrásaikat. Szlovákiáról ugyanez nem mondható el. Hogy egy konkrét példát is említsek, a kórház, amelyben dolgozom, hatalmas, jól felszerelt, és kellő mennyiségű anyagi forrás áll rendelkezésre. Ha érkezik hozzám egy beteg, akkor nem kell számolgatnom, hogy milyen beavatkozás vagy vizsgálat fér még bele a büdzsébe”

– jegyezte meg a fiatal orvos.

Elmondása szerint Prága ebből a szempontból különösen jó fejlődési lehetőséget kínál, hiszen a cseh fővárosba kerülnek azok a betegek, akiknek az egészségügyi problémája különösen komplex, és a kisebb, vidéki kórházakban nem tudták meggyógyítani őket.

"Itt mindenféle betegséggel találkozni, így hamar megtanulhatjuk a legbonyolultabb esetek kezelését is”

– jelentette ki.

Reformmal, vagy nélküle?

Mindebből látszik, hogy a munkaerőhiány jócskán túlmutat a béremelésen. Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy amíg a szlovák egészségügyben nem kínálnak versenyképes fizetéseket, addig az orvosok elvándorlása biztosan folytatódni fog. Ez azonban csak az első lépése az egészségügy rendszerszintű megreformálásának. Varga Zsóka példájából is látható, hogy a fiatal orvosokat nemcsak a pénz motiválja, hanem a szakmai fejlődés is. Ehhez megfelelő kórházi felszereltségre és minőségi oktatásra van szükség. Az egészségügyi minisztérium a kórházreform elindításával szeretné megoldani ezeket a problémákat. 

Kapcsolódó cikkünk

A javaslatról most tárgyalnak a parlamentben, azonban egyáltalán nem biztos, hogy a képviselők el is fogadják, hiszen a koalíció az első olvasatban is alig talált elegendő szavazatot. A reformot a szakmai közvélemény egy része elutasítja, a minisztérium viszont azt állítja, hogy a javaslat egyértelműen pozitív változásokat hozna. Hogy mi lesz a reform, és általánosságban a szlovák egészségügy sorsa a következő években, az pár napon belül, a parlamenti ülés során derül ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?