Törölte a YouTube Harabin fiókját, aki a történtekért Sorost és az ultraliberálisokat hibáztatja

harabin

A Legfelsőbb Bíróság volt elnöke azt állítja, a YouTube letörölte a fiókját, és eltávolította az összes videóját.

Štefan Harabin szerint mindez azért történt, mert igazat mondott, és feldühítette a jól ismert amerikai milliárdost, Soros Györgyöt, aki egyébként gyakran kerül az összeesküvés-elméletekben hívők célkeresztjébe.

Úgy tűnik, rendkívül veszélyes vagyok az ultraliberálisok és Soros számára, mert a folyamatban lévő bel- és külpolitikai eseményekkel kapcsolatos véleményemben és nyilatkozataimban folyamatosan az igazságot mondom, ami kellemetlen számukra

– írta a közözzégi hálón Harabin.

A Legfelsőbb Bíróság egykori elnökének a jelek szerint nemcsak a YouTube-on, hanem a Facebookon is gondjai vannak, az elmúlt nyolc órában ugyanis mindössze 85 követője reagált a bejegyzésére, miközben hivatalosan több mint 140 ezer lájkolóval rendelkezik.

Ebből kifolyólag szinte biztos, hogy a Facebook korlátozta Harabin fiókjának hatáskörét. 

Harabin a közelmúltban az ukrajnai háborúval kapcsolatos kijelentései miatt került bajba, posztjaiban ugyanis többek között azt írta, hogy „pont ugyanazt tenném, amit Putyin is az ukrajnai történésekkel összefüggésben”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?