Tízszázalékos élelmiszerár-emelkedés

Pozsony |

<p>Az élelmiszerpiacon operáló, mintegy 200 millió euró értékű spekulatív tőke is az árfelhajtó hatású. POZSONY, március 16. - A Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) számításai szerint idén 10 százalékkal emelkedhetnek az élelmiszerárak.</p>

Az áremelkedés egyik fő tényezője a kőolaj világpiaci árának emelkedése – mondta Milan Semančík, az SPPK elnöke. További, az áremelkedés irányába ható tényező, hogy tavaly kevesebb termett azokból a meghatározó növényekből, amelyek iránt jelentősen megnőtt a kereslet. A nagy gabonatermesztők, mint Oroszország és Ukrajna a rossz termés miatt korlátozták az exportot. Idén várhatóan 2,6 százalékkal terem kevesebb gabona, mint a megelőző évben, így a tartalékok 9,9 százalékkal csökkenhetnek, a fogyasztás azonban 0,8 százalékkal nő – mondta Semančík. A szakember szerint az élelmiszerpiacon jelen lévő, mintegy 200 millió euró spekulatív tőke is árfelhajtó hatású.

Az Európai Unióban nem egyforma a régi és az új tagállamok agrártámogatási rendszere. 2008-ban például a hektáralapú támogatás átlagosan 299 euró volt az unióban. A régi tagállamokban ez az összeg 349, Szlovákiában pedig 239 euró volt, vagyis országunk a lista végére szorult – tette hozzá a kamara elnöke.

Az élelmiszerárak emelkedésére ható hazai tényezők közül Semančík kiemelte a nagy kereskedelmi láncok negatív hatását, a vörös gázolaj megszüntetését, a földadót és a megemelt áfát valamint az agrárszektor akut pénzhiányát. (SITA, wbn)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?