Szlovákiában minden második ember túlsúlyos

Pozsony |

<p>A lakosság több mint fele súlyproblémákkal küszködik, derül ki a GfK Slovakia legfrissebb felméréséből. Az ezer résztvevő bevonásával készült tanulmány alapján a 18-79 éves korú lakosságnak mindössze 49 százaléka normál súlyú, a többi jobbára túlsúlyos vagy kórosan kövér, 2 százalék pedig túlzott soványsággal küzd. A felmérés során az úgynevezett testtömeg indexet (BMI) alkalmazták, mely a magasság és a testsúly összehasonlításával állapítja meg, ki számít kövérnek.</p>

A nemek szerinti bontás alapján kiderül, hogy a nők jobban figyelnek a súlyukra, mint a férfiak, 53 százalékuknak ideális a súlya a testtömeg index alapján, míg ez csak a férfiak 44 százalékáról mondható el. A férfiak további 44 százaléka túlsúlyos, 12 százalékuk pedig súlyos elhízásban szenved. Összességében tehát a férfiak 56 százalékának van súlyfeleslege. A férfiaknál azonban alig fordul elő kóros soványság, a felmérés szerint ez csak a nőkre jellemző: 5 százalékuknak alacsonyabb a súlya az ideálisnál. Afiatal lányok 16%-a
kórosan sovány Az életkor szerinti bontásból kiderül, hogy a kóros soványság elsősorban a fiatal lányoknál fordul elő, feltehetően a drasztikus diétázás miatt.
A 18-24 éves korosztályban például ez az érték 8 százalékos a teljes populáció esetében, vagyis csak a nőket figyelembe véve az arány megközelítőleg 16 százalék. Az életkorral a testsúly is növekszik. A 24 év alattiak esetében a lakosság 75 százaléka normális súlyú, a 24-35 évesek között már csak 64 százalék, 45 év felett pedig már csak 47 százalék. A GfK felmérése szerint a túlsúlyosok háromnegyede 45 évnél idősebb. „A töréspont a 30. életév után következik be“ - állatja a felmérés alapján a GfK.
Test és tömeg Önmagában a nagy testsúly nem tekinthető kórosnak, hiszen különböző testalkathoz, testi jelleghez és kondícióhoz kapcsolódhat. Nyilván senki nem tekinti elhízottnak azokat a kosárlabdázókat, akik több mint 100 kilót nyomnak, ugyanakkor két méternél is magasabbak, vagy azokat a sportolókat, akiknek 100 kiló feletti testsúlyuk arányos izomzatukban nyilvánul meg. Ugyancsak fontos figyelembe venni, hogy a testalkat és testarányok, továbbá a test zsírtartalma nemenként különböző és az életkor előrehaladtával is változik. Ezen különbözőségek kiküszöbölése érdekében az orvostudomány különböző indexeket, származtatott és számított értékeket dolgozott ki, amelyek közül az ideális testsúlytól való eltérést legjobban a testtömegindex százalékos mértéke fejezi ki. A testtömegindex meghatározása számításon alapul, amelynek egyszerűsített formája a testmagasság és a testsúly négyzetének hányadosából számítható ki.
Súlyos bajok Minél magasabb a BMI, annál nagyobb a valószínűsége bizonyos betegségek előfordulásának. Elsősorban a következő betegségekre igaz ez: magas vérnyomás, szívkoszorúér-betegségek, cukorbetegség, légzőszervi megbetegedések, bizonyos rákbetegségek (mellrák, méhnyakrák, bőrrák). A BMI nem megbízható index a betegségek kialakulásának gyakoriságával kapcsolatban a terhes nők, a sportolók és fejlett izomzattal rendelkezők, a fejlődésben lévő gyerekek, valamint az idősebb emberek esetében, akiknél nehéz meghatározni a pontos testmagasságot. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?