Sorra zárnak be a rendelők – lassan nem lesz, aki gyógyítson

rendelő

Úgy tűnik, kudarcba fulladhat az új rendelők létrehozására nyújtott támogatás, több praxis jelentette be ugyanis a bezárását, mint ahányat alapítottak.

Közel 60 ezer eurónyi összeget igényelhetnek a helyreállítási tervből a felnőttekkel foglalkozó háziorvosok, valamint a gyermekorvosok szakrendelők létrehozásához.

Bár a kormány célja a támogatással a szektor fellendítése és az orvosi ellátás kibővítése volt, a terv végül éppen ellenkezőleg sült el: az elmúlt hónapokban több praxis jelentette be a bezárását, mint ahány rendelővel bővült a rendszer.

Szakértők szerint az állam képtelen egyedül megoldani a rendelők problémáját, mivel egyrészt óriási az orvoshiány, másrészt a szakma kiöregedőfélben van, harmadrészt pedig a rendelők fenntartása rendkívül költséges, az energiaválság idején szinte lehetetlen önerőből fenntartani.

Ezenkívül a kezdő, fiatal orvosoknak gondot okoz, hogy szerződést kapjanak az egészségbiztosítóktól, ráadásul nem tudják, hogyan kezdjék el a praxist, ehhez speciális képesítés kellene – magyarázta a Szlovák Orvosszakszervezet (LOZ) elnöke, Peter Visolajský.

(joj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?