Slota: a hivatalos magyar propaganda intenzív népszámlálási kampányt indított

Pozsony |

<p>A hivatalos magyar propaganda nagyon intenzív kampányt indított annak érdekében, hogy a lehető legtöbben vallják magukat magyarnak a májusi szlovákiai népszámlálás során – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Ján Slota.</p>

Az ellenzéki Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke véleményét azzal a levéllel támasztotta alá, amelyet a magyarországi Rákóczi Szövetség küldött a dél-szlovákiai települések polgármestereinek.

Slota állítja, hogy ebben a levélben jutalmat ígérnek azoknak a településeknek, amelyeknél a legjobb eredményt érik el, vagyis ahol a legutóbbi, 2001-es népszámláláshoz képest a legnagyobb lesz a magyarok részarányának növekedése. Slota szerint a Rákóczi Szövetség azt javasolja, hogy az ilyen jutalmat a magyar kultúra és oktatásügy fejlesztésére fordítsák.

Rafael Rafaj, az SNS frakcióvezetője hozzátette, nem a Rákóczi Szövetség az egyetlen, amely kampányt indított a lakosság befolyásolására. Említést tett a "Mindenki számít" elnevezésű kampányáról is, amelyet a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala koordinál. "Ennek egyik aktivistája tanácsadóként kormánykörökhöz is kötődik" – jelentette ki Rafaj, megjegyezve, hogy a ténykedés hátterében a Híd állhat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?