Šeliga megerősítené Lipšic hivatalát

Juraj Šeliga szerint kulcsfontosságú, hogy a Speciális Ügyészséget az alkotmányban is megvédjék
Pozsony |

Juraj Šeliga szerint az alkotmányba közvetlen módon is bele kellene foglalni a Speciális Ügyészség (ÚŠP) és a Specializált Büntetőbíróság (STŠ) létezését, így megerősítve az említett hivatalok jogi státuszát. A Za ľudí parlamenti képviselője úgy véli, egyre nagyobb nyomás nehezedik a két intézményre, egyrészt az ellenzéki képviselők, másrészt Maroš Žilinka főügyész folyamatos támadásai miatt. Utóbbi azt állítja, hogy Šeliga szándékosan ferdít.

Šeliga a csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt azokról a támadásokról, amelyek az utóbbi időben a Specializált Büntetőbíróságot és főként a Speciális Ügyészséget érték. Elmondása szerint Žilinka az egyik, aki folyamatos nyomás alá helyezi Daniel Lipšicet és hivatalát. Példaként a főügyész fegyelmi javaslatát említette, amelyet még tavaly nyújtott be a speciális ügyész ellen, amiért az nyilvánosan és spekulatív módon kommentálta a belügyminisztérium belső ellenőrzési osztályának eljárását az egyik nyomozás kapcsán. Továbbá felelevenítette, hogy Žilinka nem szeretné, ha a parlamenti képviselők az ő engedélye nélkül hívnák el a speciális ügyészt a bizottságok elé. Végül pedig arról az irányelvről is beszélt, amelyet a Főügyészség (GP SR) december 23-án tett közzé, és amelynek értelmében az ügyészek nyilvánossággal való kommunikációját – legyen szó akár interjúkról, akár a közösségi médiában szereplő bejegyzésekről – Žilinka hivatalának szóvivői fogják ellenőrizni.

Maroš Žilinka

Veszélyben az ÚŠP?

Šeliga szerint azonban ez csak a probléma egyik része, a speciális ügyészség az ellenzéki képviselők egy részét is foglalkoztatja.

„Robert Fico egyértelműen kimondta, hogy Lipšiccel kapcsolatban rendet kell tenni, a Speciális Ügyészséggel pedig a választás után foglalkoznak majd. A Hlas képviselői szintén arról beszélnek, hogy Lipšicet és a Speciális Ügyészséget el kell távolítani”

– jelentette ki a képviselő.

Fico a sajtótájékoztatóin valóban éles, gyakorta vulgáris megjegyzéseket tesz a speciális ügyészre: előfordult már, hogy „Matovič kutyájának” nevezte Lipšicet, legutóbb pedig a parlamentben a „jogállam szégyeneként” jellemezte őt.

Šeliga szerint ezek egyértelműen arra utaló jelek, hogy egy esetleges választási győzelem esetén Ficóék leszámolnának a speciális ügyészség intézményével, és az aktuális felmérések eredményei alapján a Hlas és a Smer hatalomra kerülésére igencsak nagy az esély. A Za ľudí képviselője éppen ezért egyfajta biztosítékként közvetlenül belefoglalná az alkotmányba, hogy a Specializált Büntetőbíróság a bírósági, a Speciális Ügyészség pedig az ügyészi rendszer független részét képezi.

Daniel Lipšic

Az időzítés

Šeliga hangsúlyozta, az időzítés nem véletlen, hiszen a következő napokban dőlhet el az ország irányításának további sorsa. A decemberben megbukó Eduard Heger (OĽaNO) mindenképpen szeretné elkerülni az előrehozott választást, és egy új kormány létrehozását szorgalmazza, amelyet legalább 76 koalíciós képviselő támogatna a parlamentben. Boris Kollár (Sme rodina) házelnök azonban inkább az előrehozott választás felé hajlik, és egyébként Zuzana Čaputová köztársasági elnök sem zárkózott el ettől a lehetőségtől. Ehhez azonban először el kellene fogadni azt az alkotmánymódosító javaslatot, amelyet a koalíciós képviselők már hónapok óta tolnak maguk előtt a parlament napirendjén. A honatyák legközelebb január 24-én térnek vissza a plénumba, Šeliga ekkor szeretné benyújtani a javaslatát.

„Ha az OĽaNO és az SaS végül mégiscsak abban állapodnak meg, hogy támogatják a választási időszak lerövidítését célzó alkotmányos javaslatot, akkor már senkit sem fog érdekelni a Speciális Ügyészség és a Specializált Büntetőbíróság, és már nem lesz politikai akarat arra, hogy ezeket az intézményeket az alkotmányban is megvédjük”

– véli a képviselő, éppen ezért módosító javaslatként nyújtaná be a választási időszak lerövidítésével kapcsolatos javaslat mellé. Šeliga állítja, a javaslatához találna is elég támogatót, hiszen bízik az SaS-szel való együttműködésben. Ha viszont Heger akarata érvényesülne, és mégsem jönne az előrehozott választás, akkor Šeliga külön terjesztené be a javaslatát.

Žilinka válasza

Šeliga szavaira nem sokkal később a Főügyészség is reagált. Hivatalos közleményükben elhatárolódtak a képviselő szavaitól, azt írták, hogy szándékosan manipulálni akarja a közvéleményt.

Szlovákia ügyészségének nem az a feladata, hogy a politikusok elképzeléseit és érdekeit teljesítse, hanem az, hogy következetesen védelmezze a törvényességet

olvasható a Főügyészség honlapján.

Továbbá azt írták, a főügyész tevékenységének folyamatos megkérdőjelezése, amely az egyes büntetőügyekkel kapcsolatos döntések miatti elégedetlenségből fakad, súlyosan veszélyeztetik az ügyészség hitelességét és jó hírnevét.

A Főügyészség nem zárkózik el a vita elől, annak azonban korrektnek, szakmainak, valamint tényekre alapulónak kell lennie, nem pedig egy olyan politikai törekvésnek, hogy minden áron kritizáljanak

üzente Žilinka hivatala. Azt javasolták Šeligának, inkább szájon rá pár percet és tanulmányozza át a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság azon határozatát, amely igazat adott a főügyésznek a Lipšic elleni fegyelmi eljárásban, vagy olvassa el Žilinka Kollárnak írt levelét a speciális ügyész parlamenti megjelenéseiről, illetve az utasítást a nyilvánossággal való kommunikációval kapcsolatban, és csak ezután alkosson véleményt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?