Sulík nem indul újra a Saska elnöki posztjáért

Richard Sulík a Saska távozó elnöke a párt sajtótájékoztatóján (A szerző felvétele)
Pozsony |

Richard Sulík a Saska (korábban SaS) vezetője bejelentette, márciusban nem indul újra a párt elnöki tisztségéért.

„A párt következő közgyűlésén befejezem a pártelnöki munkámat” – jelentette be Sulík hétfőn délelőtt azzal, hogy nem indul újra az Saska vezetői tisztségéért. A közgyűlésre március 23-án kerül sor.

„Ma az SaS egy sikertörténet” – mutatott rá azzal, hogy a formáció 15 éve létezik és ötször került a parlamentbe.

A pártban létrehozzák a tiszteletbeli elnök pozícióját, akinek nem lesz közvetlen befolyása a Saska döntéseire, nem lesz például a formáció Országos Tanácsának a tagja. A tisztségnek inkább egy ellenőrző szerepet szánnak. „Úgy tervezem, hogy ezt a pozíciót megpályázom” – jelentette ki Sulík. Az Saska alapító elnöke továbbá azt is bejelentette, a párt színeiben indulni fog a jövő nyár elején esedékes EP-választáson.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?